Sokszor a modern nagy felbontású megjelenítőket egyszerűen nem képesek kezelni, és talán nem is az a gond, hogy FPS játékoknál éppen hogy elfutnak, hanem a sok kívánnivalót hagyó képminőség. Ezen a helyzeten maga az Intel is szándékozik javítani új G35-ös lapkáival, ám az Nvidia igazi nagymenő a szektorban.
Az elemzők szerint a vállalat számára gyerekjáték a technikai paraméterek teljesítése, hiszen minden szükséges technológia rendelkezésükre áll. Ezt bizonyítja, hogy az AMD gépek lapkakészletének piacán 62 százalékos részesedéssel vannak jelen, ám az Intel rendszerek esetében ez megdöbbentően alacsony, mindössze 1 százalék. Van tehát hová növekednie az Nvidiának ezen a piacon. A nemsokára megjelenő GeForce 7150, 7100 és 7050 chipek támogatják az Intel asztali PC processzorait, köztük a Core 2, a Pentium és a Celeron modelleket, sőt a november 12-én bemutatkozó Penryn kódnevű központi egységet is.