A társaság eredetileg olyan szolgáltatást is tervezett, amelyben a hallgatók maguk válogathattak volna a többiek által feltöltött muzsikák közül, ezt azonban a cég ügyvédje nem tartotta tanácsosnak. Az, hogy hallgattak rá, nem véletlen, ugyanis korábban az Amerikai Lemezkiadók Szövetségénél (RIAA) dolgozott.

Az Anywhere.fm feltöltő egyelőre csak Windowson és Macen működik, habár a lejátszás a Linuxon is lehetséges. Az egyetlen támogatott lejátszószoftver jelenleg a legnagyobb forgalmú zeneáruházhoz tartozó iTunes, ám a Winamp, a Windows Media Player és mások is hamarosan kompatibilisek lesznek. A jövőbeni díjfizetésről egyelőre nem lehet tudni, de valószínű, hogy fix díjat vezetnek majd be.

Az ötlet egyébként rendkívül praktikus, hiszen segítségével bárki bárhol meghallgathatja akármelyik kedvencét, elég hozzá egy hálózati kapcsolattal rendelkező, akár minimális memóriájú mobilkészülék. Az egyetlen nehézség a szerzői jogok védelmének biztosítása úgy, hogy közben a megoldás életképes maradhasson.