Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony képviselőinek mai bejelentése szerint kontinensünkön csökkentett képességű PlayStation 3-asok kerülnek forgalomba, azaz az európai konzolok jóval kevesebb PS2-játékot támogatnak majd. A Japánban és az Egyesült Államokban kapható modellekben olyan különleges csipek találhatóak, amelyek a korábbi játékokkal való kompatibilitásért felelnek, azonban az európai konzolokba már nem építi bele ezen alkatrészeket a gyártó. Az elektronikai konszern közleménye szerint a CECHC0X kódjelzéssel ellátott gépekben már szoftveres úton oldják meg a PS2-re írt game-ek futtatását, ami csupán félmegoldás, ugyanis ez korántsem olyan tökéletes, mint a hardveres támogatás, és így jóval kevesebb régi játék indul majd el a PlayStation 3-ason.
A Sony szerint a felhasználók minden bizonnyal nem a visszafelé való kompatibilitás problémájával fognak foglalkozni, ha megtapasztalják a jobb grafikát és kipróbálják az új játékokat.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az elektronikai konszern azért döntött úgy, hogy nem építik be az újabb modellekbe a szóban forgó csipeket, hogy csökkentsék az amúgy is magas előállítási költségeket. Szakértők szerint a kurtítás mintegy 40 dolláros megtakarítást eredményez darabonként.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 hete40 dollárért nem akkora kurtítás ez, főleg hogy nem is minden PS2-es játékot vettek le a kompatibilitási listáról.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteps4 vajon igy jön ide 😕