Az önmagában is érdekes, teljesen nyílt kapcsolatfelvételi kísérletre reagáltak is az érintettek, ám bizonyos feltételeket helyeztek kilátásba. Arról van szó, hogy szerintük az egy-egy hiba megtalálásáért kijáró szakmai megbecsülésről és annak bombasztikus első bejelentéséről nem érdemes ingyen lemondani, egy olyan megoldás azonban többeket érdekelne, ahol a Microsoft fizet a hibajelenésekért. Egy hozzászóló, &8221; szerint 20 ezer dollár körüli összeg reális lenne, mivel szerinte ez csak &8221; a Microsoft számára.

A szoftveróriás hivatalosan még nem reagált, eddigi hibapolitikájuk szerint a felfedező nevének megemlítése éppen elég jutalom. Több biztonsági szakértő rámutat, hogy a hibákkal történő visszaélés illegális, ám figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy ez a gyakorlatban egészen egyszerűen nem így van. A Microsoft reakciója enyhén szólva is érdekes, hiszen ha belemennek egy ehhez hasonló üzleti modellbe, feladják eddigi gyakorlatukat, ám a vállalat termékei a jelentős motiváció miatt az egyik legnaprakészebben biztonságosak lehetnek a piacon.