Ez azonban éppen idén megváltozik, hiszen az Apple is áttér az Intel alapú gépekre, így mind hardverei, mind szoftverei sokkal szélesebb körben válhatnak ismertté. Ez egyben nyilvánvalóan az érdeklődés növekedését is jelenti, hiszen vélhetően jövő januárra már ne egy kisebb lelkes vásárlóréteg lesz csupán érdekelt. A CES szervezői a Las Vegas-i konferenciaközponttal kötött szerződésük miatt nem mozdíthatják saját rendezvényük időpontját.

Az eset érdekessége, hogy 2002-ben a CES 18 százalékkal, a Macworld pedig 5,5 százalékkal kevesebb látogatót fogadott, ám a szervezők szerint ez inkább a 2001 szeptember 11-i eseményeknek volt köszönhető. Ez azonban csupán feltételezés, kérdés, hogy az időközben átrendeződött piac hogyan reagál a legközelebbi alkalommal.