A szakember szerint a felhasználók a 3G adatátvitel helyett szívesebben letöltik laptopjukra a különféle tartalmakat, például kamerás mobiljukkal készített képeiket, majd onnan továbbítják őket WiFi segítségével. Viterbi elmondta, hogy szerinte az európai szolgáltatók a reálishoz képest legalább tízszeres árat fizettek a 3G licencekért, WCDMA technológiájú szolgáltatásaikat pedig tévesen a tömegeknek szeretnék értékesíteni. A szakember persze nyilvánvalóan az anyacége által favorizált, Észak-Amerikában elterjedt CDMA2000 platformot védte, amelyet, szerinte körültekintőbb módon, inkább az üzleti ügyfelek számára értékesítenek, akik hajlandók többet fizetni a prémiumszolgáltatásért.
Viterbi egyébként a Wimaxról sem volt túl nagy véleménnyel, mondván, hogy a technológia „sosem lesz komoly piaci tényező”. A Viterbit a szónoki emelvényen követő D. Schmidt Intel-mérnök persze nyilvánvalóan eltérő véleménnyel volt erről, és az általa vázolt jövőképben egy vegyes, a Wimaxon és a hagyományos mobiltechnológián alapuló új platformról beszélt. Akár hiszünk Viterbinek, akár szkeptikusak vagyunk, az tény, hogy a mobil 3G eddig különböző okokból valóban nem igazolta a hozzá fűzött várakozásokat.