Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A brit Computer People IT-szolgáltató arra a következtetésre jutott egy általuk készített felmérés kiértékelése után, hogy a PC-felhasználóknak gyakran gondjaik vannak a számítógépes világban használatos szakszavak megértésével. A tanulmányból kiderül, hogy az irodai alkalmazottak 68 %-a számára az IT-zsargon egy idegen nyelvként hat és ezekből aztán számos félreértés adódik. A megkérdezetteknek negyede nem tudott konkrét választ adni arra, hogy mi is az a tűzfal és sokszor késztetést is éreztek arra, hogy kikapcsolják azt.
A felhasználók majdnem kétharmada nem tudja megkülönböztetni a Kilo-, Mega és Gigabyte-ot, ezért számtalanszor a túl nagy méretű elektronikus leveleikkel megbénították az e-mail-rendszert. Ezek után már az sem különös, hogy a megkérdezettek 48 %-a nem volt tisztában a fájlformátumokkal sem és 23 %-uk nem tudott különbséget tenni a fel- és letöltés között sem. Az érthetetlen fogalmak hosszú listájához még hozzátartoztak az olyan kifejezések is, mint a JavaScript, trójai, spam stb. A megkérdezettek 75 %-a azt nyilatkozta, hogy hetente egy órát kénytelenek azzal tölteni, hogy megfejtsék azon fogalmak jelentését, amelyekkel munkájuk során nap mint nap szembesülnek.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát, én azt sem tudom mi az az IT.