A termék több európai országban még az év vége előtt elérhető lesz, a Vodafone szerint a telefonos üzletágban hagyományos, „a hívó fél fizet” konstrukció keretében, a díjak pedig a havidíjas előfizetéssel rendelkező ügyfeleknek a mobilszámlájába foglalva jelennek majd meg.

Az MSN jelenleg 165, a Vodafone pedig 155 millió felhasználóval rendelkezik világszerte, akiknek egymással folytatott kommunikációja nagyban megnövelheti mindkét cég bevételeit. Konkrét díjszabásról, illetve a konstrukció bevezetésével kapcsolatos információkról egyelőre egyik fél sem nyilatkozott.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
Vodafone