Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A TeliaSonera skandináv távközlési vállalat komoly ágazati átrendeződésre számít a finn piacon kialakult verseny miatt. Első negyedévi eredményének romlását és lefelé módosított éves előrejelzését a finn mobilpiacon az éles konkurenciaharc miatt bekövetkezett húszszázalékos díjcsökkenésnek tulajdonítja. Anders Igel, a TeliaSonera ügyvezető igazgatója szerint versenytársai is elégedetlenek a kialakult helyzettel. A változás már ott lóg a levegőben, de még senki sem tudja igazán felmérni, mikor és hogyan kerül majd rá sor.
„Valahogy el kell jutni addig a pontig, amikor minden piaci szereplő tisztes nyereséggel fenn tudja tartani magát a piacon” – jelentette ki. Igel nem zárta ki akvizíciók lehetőségét belföldön, bár egy ilyen kísérletet nem nézne jó szemmel a versenyhivatal.