Nem tartalmaz sok újítást, csak néhány új pályát, ellenfelet és fegyvert, de úgy hiszem ez minden, ami egy kiegészítő-lemezhez kell. Az első érdekesség a játékban talán a fejlesztőknél fedezhető fel. Ezt nem az ID Software készítette, hanem egy Nerve elnevezésű társaság, akik az ID grafikai motorjait felhasználva szoktak játékokat készíteni. Bár az ID nem is igazán szokott kiegészítések csinálni. Amint megjelenik egy programjuk, már a következő dobáson törik a kis agyacskáikat.
A játék története már eleve érdekesen kezdődik. A Marsot az UAC továbbra is figyelemmel tartja különféle űrszondákkal, és hasonló ketyerékkel. A felszínen történt baleset után két évvel, egy már az alaptörténet folyamán is elfeledett állomáson működésbe lép egy jeladó. Ezen jeladó mibenlétét felkutatandó csapatot küldenek a Marsra. Főhősünk ekkor kerül a képbe, mint a kutatócsoport egy tagja. A bolygóra érve főhősünk elé tárul egy hatalmas kapu, ami, miért is maradna zárva!? A kapun túl pedig egy érdekes tárgy, amit persze főhősünk rögtön felkap. A katasztrófa ekkor következik be igazán.
Ismét megnyílnak azok a kapuk, amiken keresztül a pokol teremtményei átszállingóznak a mi világunkba. Innentől kezdve a játékmenet ugyan olyan, mint az alapjátékban. Menni előre és lőni, folyamatosan parázni, hogy mikor és honnan ugrik ki valami szörnyecske. Bár talán kicsit több logikai elemet raktak bele a játékba. Az elején legalábbis akad pár. Ez ugyan változtat kicsit a játékmeneten, de
a későbbiek folyamán ezek lassan elmaradnak. Ami igazán fel tudja dobni az eseményeket, és egyben nagyon meg tudja hosszabbítani a játékmenetet, az a különféle helyeken fellelhető három különböző játékgép. Ezek azonban már lényegesen komolyabb játékok, mint az alapjátékban, itt nem csak egy csirkét kell püfölni sorra, hanem 3 különféle játékról beszélhetünk, melyekben vannak szintek, így egyre nehezebbé válik a játék. Azonban ha elbuknánk a játékot akkor sem kell megijedni, a valós játék automatákhoz hasonlóan kiírja hogy INSERT COIN és elkezd 10-ről visszaszámolni, így onnan folytathatjuk a játékot ahol elszálltunk. Őszintén megvallva, nekem annyira megtetszett ez a része, hogy mindegyik automatánál csináltam egy külön mentést, hogy később folytathassam az abbahagyott játékokat.
Ezeken az apróságokon kívül még rengeteg újítás került a játékba ami sokkal észrevehetőbb. Az egyik a fegyverek terén lelhető fel. A régi fegyvereken túl itt kapunk 2 teljesen újat és egy olyat, ami más tulajdonságokkal bír. Legelőször is az Artifact-ot szerezhetjük meg. Ez az, ami lényegesen eltér az alapjátékban használttól. Bár eleinte semmi funkcióját nem tapasztalhatjuk, de amint kivégezzük az első főellenséget, egyből minden megvilágosodik. Ugyanis a főellenségek lelkét felhasználva különleges képességek birtokába juthatunk. Ezek sorrendben a következők:
Időlassítás: Talán mindenki emlékszik még a Max Payne bullet time-jára. Nos lényegében itt is erről van szó. Az artifact használatát követően egy ideig minden körülöttünk zajló esemény lelassul, csak a főhős cselekvési sebessége marad a normális sebességnél. Haszna, hogy könnyedén kikerülhetőek a lövedékek, ugyan azon idő alatt több ellenfél megölhető.
Megnövelt sebzés: A második lélek begyűjtését követően még egy speciális tulajdonsággal ruházódunk fel az artifact használatakor. Az időlassítás mellé még megnövelt sebzés is társul. Az értelmét úgy érzem, nem igazán kell taglalnom.
Sebezhetetlenség: A harmadik főellenség megölését követően ideiglenes sebezhetetlenséget ad az artifact használatát követően. A hasznát ennek sem igazán hinném, hogy magyaráznom kellene.
Működését tekintve az artifact három töltetet tartalmaz. A „fegyvert” az artifactokból tudjuk újratölteni, azok elé állni.
A másik újdonság meglátásom szerint egy kicsit a Half-Life 2 gravity gunjához hasonlít. Egy sugárnyaláb segítségével, rakhatunk odébb kicsi és közepes méretű tárgyakat. Valamint hasznos tulajdonsága még, hogy az energia labdákat dobáló ellenfeleknek visszaküldhetjük az energialabdát, valamint a kis repkedő koponyák is lekapkodhatóak vele.
Az alapjátékban a kedvenc fegyverem a shotgun volt. Itt ez módosult a duplacsövű sörétesre. Hatását tekintve igen erős, közelről akár egy lövésre is leteríti a rakétás csontvázakat, amik pedig nem kimondottan a gyenge ellenfelek közé tartoznak. Cserébe ezért két lőszert levesz és minden lövés után tölteni kell, de nagy tömegek kivételével hasznos társ a csatában.
Az ellenfeleket tekintve is történtek változások. Az alapellenfelek is már eleve fel lettek kicsit turbózva, de van pár kedves új is. Elsőként talán a tűzdobálós démonocska párja, ami hasonlít ugyan elődjére, de a hosszú farkával és a mozgáskultúrájával kicsit már az alien-ekre is üt. A változatosság kedvéért ez már kék energialabdákat dobál hozzánk.
A másik ellenfél a védőöltözékbe bújtatott zombi. Ez leginkább a láncfűrészes zombi helyett van, de korántsem olyan acélos.
A harmadik és egyben utolsó ellenfél egy hatalmas démon, ami energia labdákat lövöldöz, de igen nagy sebességgel. A tűzvonalában állva két sorozattal képes megölni, ha full életen vagyunk. A szája helyén egy kis monitor van, amibe hatalmas fogsora látszik. Ez kissé poénossá teszi a megjelenését.
Ezeken kívül még négy főellenség van a játékban, melyeket mindig valami más módszerrel kell megölni, de mindegyiknél szükség van vagy a gravity-gunra, vagy az artifactra. A legutolsó ellenfélnél derül ki lényegében, hogy neki is erre az artifactra fáj a foga. Egyébként ő ismerős lehet az alapjáték befejező videójából, a hatalmas sárkányszerű démon.
A grafikáról nincs értelme írnom, ugyanis abban nem történt módosítás. Akit esetleg érdekelne részletesebben olvassa el a Doom 3 cikkemet.
Érdemes még újításként megemlíteni a Multiplayer részét a játéknak. Itt rengeteg fejlődés tapasztalható. Mindenekelőtt kiküszöbölték a netkódok okozta kezdeti nehézségeket, így már az interneten keresztül is élvezhető a játék teljes egészében. Valamint már alapbeállításként elérhető, hogy egy pályán akár nyolcan is összemérhessük tudásunkat. Erre szükség is van, mert beépítettek egy eszméletlen hangulatos multiplayer modot a Capture The Flag-et. Ezt a modot egy külsős csapat, a Threewave készítette. Ez az a játékmód, ami a legfigyelemreméltóbb a játékban. Ezen kívül még sok új pálya került a Deathmatch kategóriába, valamint bővült a választható karakterek száma is. Ezen utóbbi kettő közül viszont nem sikerült mind olyan jól, mint kellett volna.
Összességében tehát elég jóra sikerült ez a kis egy CD-s kiegészítés, bár ugyan azon a síkon mozog, mint az alapjáték. Azért javaslom minden rajongónak, hogy próbálja ki, aki pedig annyira nem szerette az előző részt, az inkább csak a többjátékos mód miatt telepítse fel.
vendeg
20 éve, 8 hónapja és 21 órájanekem lefagy az első pályán…
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 3 heteKiegészítő lemeznek nem rossz…
vendeg
19 éve, 7 hónapja és 1 hetejó
vendeg
18 éve, 10 hónapja és 2 hetehol lehet meg szerezni?
lalee
18 éve, 6 hónapja és 2 heteLehet online játszani ?
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 hetejó játék
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 hetecső nem tugyátok a quake 4 telepitö kódot
ha tudod akkor a hozászóláshoz irdbe ..
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetenem tudja valaki A DOOM 3 RESIDECION EVIL TELEPITÖ KODJÁT KÖSZ
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hetede szeretném kirobálni a DOOM3mat de nem tudom megszerezni!
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 5 napjatud valaki Resurrection of Evil kiegészítôt Mac-re?
Ha igen, ide írjál már légyszi: [email protected]
akkor is írj, ha tudod, hogy létezik.
kösz
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 heteZsír a game a zene jó mi kell még ?😎
vendeg
18 éve, 3 hete és 3 napjahogy lehet letölteni🙁
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteÁhh dee rossssz!Tiszta unalom !végig vittem és ne is olyan Jó!
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteÁÁÁHHH valaki nem tuja honna lehet letölteni?😮 🙁
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteha valaki tudja honnan lehet letölteeni könyi irja meg az E-mailomra [email protected]
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetebocsesz [email protected]
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hete😉kitűnő
bega
17 éve, 5 hónapja és 1 napjahogyan lehet a neten játszani?
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 napjanagyon jó😛😮😎😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 napjahogy kell feltelepiteni????????????
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteén nem nagyon szeretem csak apám
😕
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hetesziasztok!!! nem tud valamelyikötök DOOOM3 resurrection of evil-hez használható cd-key-t???Előre is kössz
vendeg
16 éve, 1 napja és 11 órájacsá mindenki quake 4 telepítő kódot valaki tudna nekem mondani 😄
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 hetebeload
nova13
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaNagyon jó grafika, jó maga a játék is kicsit keveslem a pont számot