A webhelyre látogatók most egy a hatóság által feltett vörös hátterű üzenettel találkozhatnak, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy annak üzemeltetői ellen nyomozás folyik szerzői jogok megsértése miatt. Az FBI gyanúja szerint egyébként a bezárás előtt legalább tízezren töltötték le az oldalról „A Sithek bosszúját”. A helynek mintegy 133 ezer regisztrált látogatója, illetve tagja volt, akik a jogdíj megfizetése nélkül körülbelül 17 ezer különböző filmet, zenét és szoftvert terjesztettek a BitTorrent fájlmegosztó technológia segítségével.
Az FBI-nak ez az első akciója egy BitTorrent-alapú weboldal tevékenysége és fenntartói ellen, ám szóvivőjük világossá tette, hogy távlati céljuk minél több illegális tevékenységet folytató P2P hálózat bezárása. Az ilyen hálózatokon a felhasználók egy központi szerver, illetve egy a BitTorrent-hez hasonló P2P szoftver segítségével könnyedén megoszthatják egymással a merevlemezükön tárolt különféle tartalmakat. Magát a technológiát egyébként a filmipar és hanglemezkiadók bánatára egyelőre nem sikerült illegálisnak nyilvánítani, így marad a külön-külön nyomozás és jogi eljárás a törvénysértő tevékenységet folytató egyes oldalak fenntartói ellen.
Kapcsolódó linkek:
Bittorrent official site
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 4 hetemég ha csak a bittorrenten lenne fent… szegények, ők szívtak, kellett a bűnbak, meg az eredmény…
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 4 hete*** ügy…