Kínában államilag támogatják az internethasználatot, ugyanakkor azonban igen szigorúan ellenőrzik azt, hogy ki milyen tartalmakhoz férhet hozzá. Az ellenőrzés annál is könnyebb, mivel a kommunista párt által irányított távol-keleti országban csak igen kevés embernek van otthon számítógépe, ezért a legtöbben kávézókban interneteznek. A kormányzat kampányszerűen, például különböző tűzesetek kapcsán biztonsági okokra is hivatkozva, sorra záratja be az engedély nélkül üzemelőket. Ezzel párhuzamosan egyre szigorítják a legális helyeken böngészők internethasználatát – ehhez például minden esetben a személyazonosság igazolása szükséges, miközben állami alkalmazottak figyelik, hogy az illető milyen oldalakra látogat.
A kínai hatóságok gyakran bírálják a világhálót azért, hogy sérti a fiatalok és a gyerekek morálját erőszakos, illetve pornográf tartalmakat juttatva el hozzájuk. Nagyrészt ezzel indokolják a korlátozásokat is, emberi jogi szervezetek azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az internet kínai cenzúrázása mögött nagy valószínűséggel elsősorban politikai indítékok állnak.
marduk
12 éve, 5 hónapja és 1 heteMég jó hogy politikai indítékok vannak, mert félnek, hogy a polgárok ki akarnak törni ebből a rendszerből.