Ennek teljesítménye az új processzorral 21,5%-kal volt magasabb, mint a korábbi Itanium 2 6M processzorral (51,9TFLOPS, illetve 42,7TFLOPS), de egyes alkalmazások 30-40 százalékkal futottak gyorsabban. Az SGI a most bejelentett új Altix 3700 Bx2 szervereket is már a legfrissebb Itanium 2 processzorral szállítja.
A HP – várhatóan – november 9-én jelent be az Itanium 2 9M processzorral új rendszereket. Jelenleg a legolcsóbb Itanium processzor ára mindössze 530 dollár/1000 db. Az Intel az előzetes becslések szerint ebben az évben 200000 Itanium 2 lapkát szállít a partnereknek, illetve a piacra. Az elmúlt évben 100000 Itanium 2 processzort szállítottak. Az Intel 2005 második felében vezeti be a 3-4-szer nagyobb teljesítményű kétmagos Montecitó lapkát, amelyet 2006-ban a szintén kétmagos Montvale követ, de ez a lapka már 65nm-es technológiával készül. Ez lesz az első 65nm-es Itanium. A második 65nm-es lapka a 2007-ben érkező Tukwila, amely kettőnél több – 4, 8, 16 – magot tartalmaz.
Kapcsolódó linkek:
Intel Corporation