Mivel a Microsoft július elején már átutalta a 497 millió dolláros bírságot, a mostani döntés valódi gyakorlati következménye az, hogy a cégnek el kell kezdenie forgalmazni Európában Windows operációs rendszerének Media Player médialejátszó szoftver nélküli verzióját. A bíróság most a határozat azonnali végrehajtását rendelte el. Brad Smith, a Microsoft illetékese ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta újságíróknak, hogy a Media Player nélküli Windows a nagyobb számítógépgyártók számára még januárban, a többi fogyasztó számára pedig februártól elérhető lesz. Ez úgy lehetséges, hogy Smith elmondása szerint a negatív döntés lehetőségével is előre számoltak, így már néhány hónapja dolgoznak a megoldás kifejlesztésén.
A Microsoft elvileg két hónapon belül fellebbezhet a mostani bírósági határozat ellen, ám Smith szerint a vállalatnál egyelőre még nem született döntés ez ügyben.
vendeg
21 éve, 3 hete és 3 napjaEzaz!!!
Sőt, vegyék ki a Paintet, Calculatort, Notepadot, Wordpadot, Sound Recordert, Movie Makert, Naptárat, Órát, MSN -t, mert más progikat hátráltatnak ezek is, nem?
És akkor nagyon marhajó lesz 3 napig installálgatni minden izét a gépre!!! LOL!
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 hetehát én nem szerettem a számitó kezelöket!!😖 de nagyon imádok amikor egy szöveget le kell irni a számitógépbe és kinyomtatni😄