Az ezzel kapcsolatban kiadott közleményben a szervezet úgy nyilatkozik, hogy szerepe elsősorban a HD DVD formátumhoz kapcsolódó tartalmak, illetve hardvereszközök fejlesztésének elősegítése, valamint az ilyen termékek piacának kiterjesztése. A következő generációs DVD technológia címéért szintén versenyben lévő kéklézeres Bluray formátumot támogató Sony és társai korábban már szintén alapítottak egy hasonló, azonos célokat szolgáló szervezetet, Bluray Disc Association néven.

A japán sajtó beszámolói szerint több mint száz cég képviselői voltak jelen a szervezet hivatalos alapítását bejelentő rendezvényen. A konzorcium hivatalos tagjai között ugyanakkor, weboldaluk tanúsága szerint, egyelőre csak a négy alapító vállalat szerepel.