Néhány nappal később a horvát hatóságok öt, illetve tizenöt napos zárkára ítéltek két belgrádi egyetemistát, akik a csetnikvezér portréjával fotózták egymást Zágráb központjában. Még aznap ismeretlenek felgyújtották egy zágrábi szálloda előtt a Partizan belgrádi sportegyesület vízilabdázóinak gépkocsiját.
Mindez kiváló alkalom volt szerb számítógépes kalózoknak, hogy a világhálón törlesszenek: a horvát kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség ifjúsági szervezetének honlapjára becsempészték egy hazafias szerb dal szövegét, majd az ismert horvát sísztár, a háromszoros olimpiai bajnok Janica Kostelic honlapjára elhelyezték Draza Mihajlovic fényképét.
A horvát internetes kalózok sem maradtak tétlen: behatoltak Partizan portáljára, s feltették rá a síelőnő képét azzal az üzenettel: „Janica, a horvát hekkerek veled vannak”. Azt üzenték továbbá a szerb „ellenfélnek”, hogy térség a leggyávább gerillamozgalmának vezérét képeit inkább saját házaikra aggassák. Nem csoda a durva válasz, hiszen a csetnik parancsnok háborús mozgalmát a minap rehabilitálta a szerb parlament.
A internetes viszály két-három héten át folytatódott, mígnem az első horvát-szerb virtuális háborúba a minap bekapcsolódtak a koszovói albán „szakértők”, akik nagy tekintélyű raskai-prizreni ortodox püspökség honlapját vették célba. A chicagói székhelyű szerb egységkongresszus gondozásában megjelenő szájton „Koszovó független lesz Szerbiától” felirat jelent meg albán, szerb és angol nyelven. Törölték a püspökség archívumát, amelyet csak néhány nappal később sikerült helyreállítani. A püspökség szerencsére több helyen tárolta az információt.
Az albán kalózok akciójára azonban alighanem kemény lesz a válasz, mert nem tartották be a hekkerek íratlan aranyszabályát, miszerint tilos kárt okozni a webben, s csak figyelemfelkeltő jelzést szabad hagyni rajta arról, hogy illene jobban védeni a portált.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 2 hete😄#video#VIDEOFORRÁS ELŐSZÖR#videoforras#VIDEOFORRÁS MÉGEGYSZER#videovege#