Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A holland Tulip számítógépgyártó bejelentette, hogy 32,6 millió dollárért eladta egy amerikai cégnek a legendás Commodore márkanevet. Az 1980-as években megjelent és rendkívüli népszerűségre szert tett Commodore 64-es személyi számítógép révén közismert márka új gazdája a kaliforniai Yeahronimo Media Ventures lett. A Yeahronimo tovább szeretné forgalmazni a jelenleg Commodore név alatt futó médiaeszközöket, például az Mpet digitális zenelejátszókat, az Fpet USB eszközöket, illetve a C64 tévére csatlakoztatható játékkonzolt.
A cég jelenleg digitális médiatartalmak másolásvédett forgalmazásához szükséges szoftvereket árusít. A vállalat régóta fontolgatja egy digitális médialejátszó, valamint kapcsolódó zenei és mozgóképes tartalmak, illetve játékok forgalmazását, így aztán, amint azt a Yeahronimo illetékese elmondta, a Commodore termékek jól beleillenek terveikbe. Annál is inkább, mivel a vásárlással jogot nyertek a fent említett digitális tartalmaknak, továbbá hardvereszközöknek a CommodoreWorld portálon keresztül történő online értékesítésére is.
A Commodore PC-k feltámasztásával kapcsolatban a Yeahronimo részéről úgy nyilatkoztak, hogy erről még nem született döntés, ám a jövőre nézve nyitva hagyják a lehetőséget.
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHogy tehették?😢