Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az illetékes bíróság féléves börtönbüntetésre ítélte azt a brit férfit, aki e-mailekben arról értesítette a délkelet-ázsiai szökõárban eltûntek hozzátartozóit, hogy az általuk keresett szeretteik meghaltak. Christopher Pierson a Sky News weboldaláról szerezte meg az eltűnt hozzátartozóikat keresők e-mail címeit, majd elektronikus leveleit a Brit Külügyminisztérium hivatalos értesítéseinek álcázva, minden alap nélkül arról tudatta harmincötüket, hogy az általuk keresett személyek meghaltak.
Pierson ügyvédje védőbeszédében arra hivatkozott, hogy a negyven éves férfinak több közeli hozzátartozója súlyos krónikus betegségben szenved, illetve szenvedett, saját tapasztalataira alapozva pedig úgy gondolta, hogy az üzenetek esetleg valamelyes megnyugvást hozhatnának számukra, vagy legalábbis segíthetnének a tragédia feldolgozásában.
Az e-mailek egyik címzettje viszont úgy nyilatkozott, hogy éppen az üzenet okozott számára mérhetetlen fájdalmat. Az ügyvéd Pierson családi körülményeire hivatkozva kérte védence felmentését, ám a bíróság úgy ítélte meg, hogy az általa okozott érzelmi kár mértékén kívül az is súlyosbítja tettét, hogy azt bizonyos mértékben előre ki kellett, hogy tervelje.
vendeg
20 éve, 11 hónapja és 3 heteHát igazuk is van! Hogy lehet ekkora köcsögséget csinálni… Ha csak szórakozott, akkor azért gáz, ha tényleg aggódott is, akkor meg hülye.
marduk
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaSzerintem megérdemli a büntetését, mert nagyon pofátlan dolgot művelt.