A Mods lényege az, hogy míg a jelenlegi lemezeken a lézersugár által letapogatott mélyedések egyenként egy bit adatnak felelnek meg, addig a Mods esetében a fény viselkedésének módosulását okozó ívek beiktatásával az egy mélyedés által hordozott információ megsokszorozható.
A DVD az egyik legnagyobb szórakoztató elektronikai sikertörténetnek számít – a jelenleg használatos lemezek többsége kétrétegű és 8,5 GB adat tárolására képes. Ugyanakkor jelentős előrehaladás tapasztalható a következő generációs, kéklézeres eszközök terén is – a már forgalomban lévő Blu-Ray lemezek 50, míg a konkurens, a piacon jövőre megjelenő HD-DVD-k 30 GB-os kapacitásúak. Az Imperial College kutatócsapata által kidolgozott eljárás ennél jóval többet kínál.
Mint azt a csoport vezetője elmondta, az ötlet már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, de csak mostanra sikerült a megvalósításához szükséges technológiai hátteret biztosítaniuk. Elmondása szerint még körülbelül öt évre lesz szükség az eljárás tökéletesítéséhez, így a technológiával készült DVD termékek legkorábban 2010-ben kerülhetnek a boltokba. Az eszköznek különösen nagy jövőt jósol a mobilkészülékek piacán, ahol valószínűleg lesz majd kereslet az azokhoz használható, kisebb átmérőjű, mégis nagy kapacitású digitális lemezek iránt.
nimdhar
21 éve, 3 hónapja és 1 heteKivácsi leszek mikor kerül a boltokba az olyan játék, amit ilyen lemzre kell rakni.
kpal
9 éve, 12 hónapja és 46 perceMára se lett ebből semmi, pedig technológia meg van.