A három együttműködő vállalat teszteléseket fog végezni annak érdekében, hogy kompatibilissá tegyék eljárásaikat. Az egységes technológiai háttér alapvető fontosságú lenne a szolgáltatás tömeges elterjesztéséhez, ám még a szabványosítás érdekében létrehozott „Nyílt Mobil Szövetség” (Open Mobile Alliance) tagjai is sokszor külön utakon járnak. A szervezetben magát szintén képviseltető Nokia például saját push-to-talk rendszer kifejlesztésére irányuló kétoldalú együttműködésben vesz részt a Samsunggal, és egyelőre nem döntött a Siemens kezdeményezéséhez való csatlakozásról. A német elektronikai óriás szóvivője elmondta, hogy ők továbbra is a nyílt szabvány tervét támogatják és szándékukban áll a kooperáció kiterjesztése más mobilcégekre is. Elmondása szerint ketten jelezték már együttműködési szándékukat, ám erről további részleteket nem árult el.

A Siemens az év második felében kívánja piacra dobni első push-to-talk funkcióval ellátott telefonját, amely az új CX 65-ös bővített változata lesz majd.

Kapcsolódó linkek:
Ericsson
Motorola, Inc.
Siemens Mobile