A piacon levő mobiltelefonok képességeinek fejlődését, a készülékek szolgáltatásainak bővülését jól mutatja, hogy a januárban az egyik letöltőoldalról letöltött állományok több mint 40 százaléka még egyszólamú csengőhang volt, novemberre azonban már a polifonikus csengőhangok kerültek előtérbe, részarányuk meghaladta a 49 százalékot. A normál csengőhangok részaránya eközben 23 százaléka esett vissza. Vélhetően a többszólamú csengőhangok megszólaltatására képes készülékek elterjedése miatt az összes letöltött tartalomban a hangok aránya a januári 56 százalékról novemberre 73 százalék fölé emelkedett.
A színes kijelzős mobiltelefonok térhódításával a monokróm képek és logók népszerűsége is sokat csökkent, a letöltött színes képek részaránya pedig látványosan emelkedett. Az év első hónapjában az összes letöltött képnek csupán 7,8 százaléka volt színes, novemberre ezek részaránya meghaladta az 50 százalékot – derül ki a mért adatokból.
2003 legnépszerűbb 20-20 egyszólamú illetve polifonikus csengőhangjai (a mérésben résztvevő oldalak adatai alapján):
egyszólamú csengőhang TOP20
Macskajaj-filmzene
DJ Bobo-Chihuahua
Operaház fantomja
Eminem-Without me
Keresztapa-filmzene
Profi-filmzene
Desperado-filmzene
Taxi-filmzene
Groove coverage-Monlight shadow
Rózsaszín Párduc-filmzene
Nelly ft. Kelly-Dilemma
Mekk mester-rajzfilm zenéje
TATU-Not gonna get us
Vuk-rajzfilm zenéje
A Jó a Rossz a Csúf-filmzene
Sean Paul-Get busy
Las Ketchup-The Ketchup song
Love Story-filmzene
Vangelis-Conquest of paradise
Beverly Hills-i Zsaru-filmzene
Többszólamú (polifonikus) csengőhang TOP20
Macskajaj-filmzene
DJ Bobo-Chihuahua
Profi-filmzene
Keresztapa-filmzene
Rózsaszín párduc-filmzene
Ponyvaregény-filmzene
Terminator 2-filmzene
Mission Impossible-filmzene
Sean Paul-Get Busy
Eiffel 65-Blue
50 cent-In da club
Operaház fantomja
Red Hot Chili Peppers-Californication
Volt egyszer egy vadnyugat-filmzene
Beverly Hills-i zsaru-filmzene
Eminem-Without me
X-akták-filmzene
Starwars–filmzene
Bomfunk MC”s-Freestyler
Eminem-Cleaning out my closet
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hete😎🙂🙁😮😛😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hetehahaha
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hetekéne a bubamara
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjaApád
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 3 napjaKár hogy a San Andreast nem lehet letölteni.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 hetemivan
😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hete😎csumi
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hete😕leakarnám tölteni dj mikit de nem lehet segitsetek
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hete😉semi
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteAz internet és a mobilinternet, új lehetőségeket kínál az audiovizuális művészetek számára. Európa egyik legnagyobb piaca a lábaink előtt hever. A nyugat-európai trendeknek megfelelően Magyarországon is jelentősen fellendült az interneten értékesített mobiltelefonos tartalmak piaca. Aki kreatív, alkotó és nincs ellenére a közösen végzett munka, annak a lehetőség most kitárulhat. Aki otthonról, interneten keresztül szeretne dolgozni, +jövedelemhez jutni, azoknak behatároltak a lehetőségei.
A netsound.hu mobiltartalom alkotók kreatív klubja. (MAKK) Cégünk alkotókat, előadókat, együtteseket, keres internet és mobil tartalmak készítésére. Mi a stratégia? A jövő a többlet szolgáltatásban rejlik. Az internetes mobiltartalom szolgáltatók túlnyomó részének rossz vagy/és fejlődésképtelen a tartalom előállítási és értékesítési stratégiája.
Aki nem él a lehetőségekkel, nem látja a folyamatokat, rövidesen lemarad.
A netsound.hu az egyedi mobiltartalmak előállításának és média szintű értékesítésének áttörő-úttörő munkáját végzi itt, európában.
Nyilván rövidesen mások is követik majd, minden felhasználó nagy örömére. Ez a hihetetlen méretű tehetség kutató média, alkotóit végül nem csak az erkölcsi siker fényében kívánja megfürdetni, hanem végre anyagi haszonnal is járhat az itt végzett munka. 😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteBelép életünkbe az individuális mobiltartalom szolgáltatás, mint új médiaforma
Műsorodat, klippedet, saját előadásodat, most és itt eladhatod. Tehetséges vagy? Most mutasd meg! A Netsound.hu egyedi, exkluzív, tartalmas és hatékony, mert megbízható barátok, ismeretségek, kapcsolatok egyre növekvő hálózatát képezi.
A netsound.hu jövedelmező közösségi oldal, amely barátokat, ismerősöket, közösségi és klub tagokat kapcsol össze megbízható együttműködő és kreatív, barátok kapcsolati hálózatán keresztül.
A NETSOUND.HU olyan online találkozóhely, ahol tagjai ismerkedhetnek, találkozhatnak, beszélgethetnek és véleménycserét folytathatnak hasonló érdeklődésű emberekkel. Közösségi hálózat, amelynek segítségével kibővítheted meglévő kapcsolataid körét baráti, társkeresési, üzleti alapon.
😄