A Dicenak nagy szüksége volt a sikerre a Battlefield 2042 csalódása után és a nyílt béta alapján a Battlefield 6 októberben, a megjelenésekor nagy sikert arat majd, csak a mostani számok és a visszajelzések alapján. A fejlesztők korábban már említették, hogy a Battlefield 6 egyfajta visszatérés a sorozat korábbi formájához, amelytől eltérő volt a Battlefield 2042. A PCGamesN-nek Jeremy Chubb producer arról beszélt, a 2042 nagyon ambiciózus cél volt, de a 128 játékos és még nagyobb méretű térképek sokak számára nem volt megfelelő élmény.
Elmagyarázta, ezért úgy döntöttek, hogy a következő címben visszatérnek azokhoz az elemekhez, amelyeket a játékosok a Battlefield 3 és 4 játékokban szerettek. A nyílt bétateszt bebizonyította, hogy ez működik, bár természetesen voltak észrevételek, a teszt óriási siker volt.
Hozzátette, a közönségtől jelenleg olyan energiát kapnak, amely egyszerűen elsöprő és egy kicsit más érzés, mint a Battlefield 2042 esetében. Rátért arra is, hogy a csapat együttműködik a közösséggel a Battlefield Labs segítségével.
direktor
10 hónapja, 3 napja és 15 órájaPróbáltak újítani, de nem jött össze.
ronalddo
10 hónapja, 3 napja és 14 órájaAzt majd meglátjuk. 😄
vape
10 hónapja, 3 napja és 11 órájaAhhhaaaaa. 😮 😄