Ez a PS5-re is megjelent móka ugyanis nem akar többnek tűnni, mint ami: egy szórakoztató, kaotikus, „röhögve üvöltözünk egymással” stílusú parti játék, ami pontosan addig működik a legjobban, amíg együtt ültök a kanapén. Egyedül is lehet vele játszani, persze, de az olyan, mintha magadnak mesélnél vicceket – technikailag működik, de a poén fele elveszik. A koncepció pofonegyszerű, és nagyjából három másodperc alatt megérted: egy rakományt kell A pontból B pontba eljuttatni, lehetőleg egyben.

Ez lehet egy doboz, egy hűtőszekrény, egy hatalmas gumikacsa vagy bármi más, amit a játék éppen rád sóz. A gond csak az, hogy az út soha nem egyszerű – sőt, néha fizikailag lehetetlennek tűnik, és ilyenkor jön a kreatív káosz. A játékmenet félig – meddig Overcooked-szerű: egyszerű alapmechanikák, amikben a csapatmunka és a kommunikáció (értsd: káromkodás) a kulcs. Csakhogy itt nem ételt készítesz, hanem járműveket irányítasz, rakományt pakolsz és próbálsz valahogy célba érni.
A pályák tele vannak ugratókkal, mozgó platformokkal, szakadékokkal, csúszós jéggel vagy éppen ellenkezőleg: tapadós sárfoltokkal. Néha az idő ellen kell versenyezned, néha egy rivális csapat ellen, de az igazi ellenfél mindig a fizika – és a saját bénaságotok. A játék fizikája az a fajta, ami direkt úgy van belőve, hogy sose érezd teljesen kézben a dolgokat.

A járművek kicsit csúszkálnak, a rakomány imád leesni, a karaktereid meg pont akkor botlanak meg, amikor a legkevésbé kéne. És igen, ez szándékos. Ha precíz, szimulátoros élményre vágysz, itt rossz ajtón kopogtatsz. De ha élvezed, hogy a haverod öt percig próbálja visszatenni a szakadékba esett mosógépet a platóra, miközben te a másik oldalon véletlenül felrobbantod a teherautót, akkor itt a helyed. PS5-ön az irányítás szerencsére kellően reszponzív ahhoz, hogy a káosz ne frusztráló legyen, hanem vicces.

A DualSense rezgése és adaptív ravaszai is hozzáadnak egy kis pluszt – például érezni, ahogy a rakomány súlya megterheli a kocsit, vagy ahogy a kerekek kipörögnek a sárban. A CarGo! nem egy vizuális csoda, de nem is akar az lenni. A színes, rajzfilmes grafika tökéletesen illik a könnyed, bolondos hangulathoz. A karakterek kicsit karikatúraszerűek, a járművek meg olyanok, mintha valaki Lego-ból és újrahasznosított alkatrészekből rakta volna össze őket.
A pályák változatosak: van városi környezet, ipari terület, havas hegyoldal, dzsungel, és még néhány teljesen abszurd helyszín is (például egy lebegő platform a felhők között, ahol szó szerint bármi leeshet és le is fog). Minden pálya tele van interaktív elemekkel, amik vagy segítenek, vagy még jobban megnehezítik az életedet. És természetesen minden összeomolhat, felrobbanhat vagy elszállhat a semmibe.

A fő attrakció a klasszikus többjátékos mód, ahol 2 – 4 fő játszhat együtt (vagy egymás ellen) helyi co-opban és online is. Van egy kampányszerű mód is, ahol pályáról pályára haladtok, és különféle feladatokat kell teljesíteni – például bizonyos időn belül célba juttatni a rakományt, vagy túlélni egy veszélyekkel teli szakaszt. A versengő módokban a cél, hogy ki tud több rakományt célba juttatni adott idő alatt.

Ezeknél általában 30 másodperc után mindenki elfelejti a szabályokat, és inkább egymás szállítmányát próbálja tönkre tenni, ami hivatalosan talán nem része a játéknak, de hát… így sokkal viccesebb. Van egy „szabad móka” mód is, ami lényegében egy sandbox tele ugratókkal, akadályokkal és random fizikai hülyeségekkel. Ez az a hely, ahol a haverokkal kipróbálhatjátok, hogy hány mosógépet lehet egy kisteherautó tetejére pakolni, mielőtt az felborul.
A PS5-ös verzió gyors betöltési időkkel dolgozik, így nincs hosszú várakozás két kudarc között, ami fontos, mert itt kudarc sok lesz. A 60 fps stabil, még a legkaotikusabb jelenetekben is, a színek élénkek, és a DualSense funkciók tényleg feldobják az élményt.
Nincs ray tracing, de őszintén: itt senki nem a tükröződéseket fogja nézni, hanem azt, hogy a haver épp hogy repül le a hídról a rakománnyal együtt. A CarGo! nem forradalmasítja a videojátékok világát, és nem fogsz róla lírai elemzést írni a gamer fórumokon.

Ez egy „kikapcsoljuk az agyat és röhögünk” típusú cucc, amit a haverokkal érdemes elővenni egy péntek este, pár pizza és üdítő (vagy erősebb) társaságában. Ha szereted a káoszt, a hülye fizikai megoldásokat, és nem zavar, hogy néha a siker inkább a véletlenen múlik, mint a tudáson, akkor ez a játék neked való. Ha viszont precíz, realisztikus élményre vágysz, menj inkább a Gran Turismo felé – itt ugyanis a cél nem az, hogy első legyél, hanem hogy közben mindenki jól szórakozzon.