Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A magyar indie fejlesztő Dice Impact bejelentette a The Guiding Spiritet, amely 2026-ban jelenik meg PC-re és a demó még idén elérhető lesz, önmagát pedig egy csapat-alapú, interperszonális szimulátorként jellemzi RPG elemekkel. A játékban az a csavar, hogy egy több fejezetes digitális könyv formátumban tálalják elénk és nem mi irányítjuk a hősöket, hanem csak alkotjuk, definiáljuk és terelgetjük. A fejlesztők szerint több mint ezer oldalnyi történet élhetünk át Anderelm földjén, hőseinket pedig számos érték alapján létrehozhatjuk.
A 14 nemzetségben több mint 30 kasztot/mesterséget találhatunk több, mint 160 személyiségjeggyel, 70-nél is több adottsággal, több mint 65 kombinálható eredettörténettel, illetve 170-nél is több jártasság és szakterület, valamint több, mint 100 harci trükk és varázslat lesz elérhető!
Azt, hogy a karakterek hogyan élnek, mit csinálnak, a fenti tulajdonságoktól függ és egyszer minden fejezetben alkalmunk adódik egy bizonyos irányba terelni őket. Még idén érkezik az ingyenesen kipróbálható demó, a teljes megjelenés a tervek szerint 2026 második fele.
zender
1 éve, 1 hónapja és 2 heteEz igen hangulatos!
fighterlaci
1 éve, 1 hónapja és 2 heteÍgéretes!
patrik94
1 éve, 1 hónapja és 2 heteNekem ez a játékmenet nagyon nem adja.