Wings of Prey: Kezdődik a béta

2009. december 05.
2.6631
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Gaijin Entertainment nagyjából egy hónappal ezelőtt, november 6-án jelentette be, hogy a korábban csak konzolokon megjelent IL-2 Sturmovik: Birds of Prey című alkotásukat elkészítik személyi számítógépekre is, méghozzá Wings of Prey néven.

A produktumot decemberre ígérik, és nagyon úgy néz ki, képesek lesznek tartani ezt az első pillantásra közelinek tűnő időpontot, ugyanis a játék béta tesztje másodperceken belül kezdetét veszi. Ebben bárki részt vehet, ám egy meglehetősen húzós feltétellel: elő kell rendelni a teljes játékot. Ezt pedig a yuPlay digitális disztribúciós rendszeren keresztül tehetjük meg, amelyhez erre a linkre kattintva juthattok le a leggyorsabban.

A Wings of Prey-ről korábban már mindent leírtunk, amit tudni érdemes róla, a kereső segítségével könnyedén fel is kutathatjátok ezeket az információkat. Dióhéjban annyit, hogy egy II. világháborús repülőgépes produktum, amely inkább a tömegeknek szól, mint az élethű szimulátorok rajongóinak. A világégés leghíresebb európai légi csatáiban vehetünk részt, amelyek során bejárjuk az egész kontinenst, legalábbis madártávlatból. Érdemes még megemlíteni a rendszerkövetelményeket is, amelyek a következőképpen alakultak:

Minimális:

Processzor: Intel Pentium 4 3200 MHz
Memória: 1024 MB
VGA: Nvidia Geforce 7600 256 MB vagy ATI Radeon X1650 256 MB
Winchester: 10 GB szabad hely
OS: Windows XP SP3, DirectX 9.0c-vel
Hangkártya: DirectX kompatibilis
Beviteli eszközök: billentyűzet, egér
Internet kapcsolat: 56 kb/s

Ajánlott:

Processzor: Intel Core 2 Duo 2400 MHz
Memória: 2048 MB
VGA: Nvidia Geforce GTS250 512 MB vagy ATI Radeon 4850 512 MB
Winchester: 10 GB szabad hely
OS: Windows XP SP3, DirectX 9.0c-vel / Windows Vista SP1 / Windows 7
Hangkártya: DirectX kompatibilis 5.1 támogatással
Beviteli eszközök: billentyűzet, egér, joystick
Internet kapcsolat: 512 kb/s
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja