Új GTR játékot jelentett be a SimBin

2010. április 01.
1.8301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egyelőre konkrét cím és egyéb információk nélkül, de az autószimulátorok egyik kiskirálya, avagy a SimBin alakulat bejelentette legújabb GTR alkotását, amelynek megjelenésére a jövő esztendőben számíthat a mélyen tisztelt publikum.

A program a tervek szerint visszatér a gyökerekhez, hogy bemutassa a fejlesztők védjegyének számító autóversenyzés fogalmát, tehát ismét nem számíthatunk arcade száguldozásra, realisztikus szimulációra viszont annál inkább.

A hivatalos honlapon megtalálható rövidke nyilatkozatból kiderült továbbá, hogy a srácok elsősorban a realizmusra, illetve a vizualitásra gyúrnak rá, tehát valószínűleg lecserélik a már évek óta elavult grafikus motort, és a helyenként hiányos szimuláción is javítanak majd. A srácok továbbá nagy figyelmet szentelnek az online lehetőségekre, de ha hihetünk az elhangzottaknak, akkor már most komoly DLC terveik vannak az új GTR epizódhoz.

Sajnos bármennyire is szeretnénk, sem bővebb információk, de még csak platformmegjelölés sem áll rendelkezésünkre a név nélküli projektről, csak annyi biztos ami elhangzott, illetve, hogy a jövő esztendőben érkezik. Tűkön ülve várjuk a további információkat!

1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 7 napja

Remelem ezuttal, nem csak a cimet irjak at a jateknak, mint ahogy szoktak mostansag.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaKisember001 profilja