The Saboteur: Aranylemezen a játék

2009. november 22.
2.1601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Az utóbbi időben megszaporodtak a The Saboteurről szóló híradások, ami nem is okozhat meglepetést, hiszen az Electornic Arts ezzel az alkotással búcsúztatja az óévet.

A hét korábbi napján egy szomorú apropója volt a játék felbukkanásának, ugyanis a kiadó közleményben közölte, hogy feloszlatja a fejlesztőcsapatot, a dolgozók nagy részét elbocsátja, a maradékukat pedig más stúdiókhoz helyezi át. A Pandemic tehát a végnapjait éli, ez azonban dicséretes módon nem befolyásolta a srácokat abban, hogy befejezzék a munkálatokat, és aranylemezre rajzolják a kódsorokat.

Matthew Everett community manager tájékoztatása szerint ez szombat délután történt meg, így már semmi sem akadályozhatja meg, hogy a produktum a tervek szerint a boltok polcaira kerüljön. "Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy kijelenthetem, a The Saboteur hivatalosan is aranylemezre került mindhárom platformon (PC, PS3 és Xbox 360). Ez egy nagyon nehéz hét volt a Pandemic Studios számára, de ez nem változtat azon a tényen, hogy egy csodálatos emberekből álló csapat dolgozott keményen azon, hogy a The Saboteurből egy nagyszerű játékot készítsenek, olyat, amivel a fanok élvezettel játszhatnak az év végi ünnepek alatt. A The Saboteur a tervek szerint egész Európában elérhetővé válik december 4-től Észak-Amerikában pedig december 8-tól. Vive La Resistance!"
The Saboteurről szóló híradások, ami nem is okozhat meglepetést, hiszen az Electornic Arts ezzel az alkotással búcsúztatja az óévet.'>
3 hozzászólás

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 4 napja

nagyon várom, iszonyat jó gamelesz

válasz erre

Tibit

15 éve, 7 hónapja és 4 napja

Még mindig kiakaszt a magas gépigénye! meglepődött smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 7 hónapja és 4 napja

Jeee! röhögő smiley

válasz erre
The Saboteur
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja