Sony: PSN-es filmeket a PC-seknek is!

2010. január 10.
2.1601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Szikrázó napsütés, Las Vegas, CES 2010.

A japánok rádöbbennek a nyilvánvaló tényre: a PC-s bagázs is szereti a filmeket. Szitáló eső, Lille, 2010. március idusa. A francia Jean-Sébastien gyermeki mosollyal tölti le asztali gépére Az 50 első randit a PlayStation Networkről. A többi megéneklése pedig, nos, a közeljövő históriásaira vár. A Sony a héten korábban már megtízelte (magyarítva az angol tease szóból), hogy tervezik a PlayStation Network szolgáltatásukat más eszközökön is elérhetővé tenni, ma pedig befutott az első konkrétum is.

Február egy jelenleg meg nem határozott napjától a PSN elérhető lesz PC-ről is. Természetesen nem a rajta lévő összes tartalom, hanem csak a filmes katalógus, amelyből szabadon csemegézhet, vásárolhat bárki, aki rendelkezik valamilyen személyi számítógéppel (és a megfelelő országban él). Aki már tulajdonol PS3-as accountot, PC-ről is ezzel érheti el a hálózatot, a többiek pedig egy gyors regisztrációt követően csatlakozhatnak. Mivel a Sony gyakorlatilag az összes filmgyártó stúdióval megegyezett, ezért a PSN filmes választéka rettentően nagy, régi klasszikusok és új kedvencek egyaránt megtalálhatóak benne, ráadásul mindez meg van áldva azzal a képességgel, hogy megtekintésükhöz nem kell elhagynunk otthonunkat.

Ez a bejelentés a távolabbi jövőre is hatással lehet, hiszen ki tudja, milyen terveket forgatnak még a japán vállalat vezetői a fejükben a PC és a PlayStation Network kettőse kapcsán. Az ötletek felvetése a Ti dolgotok lesz, megtárgyalásukhoz pedig remek helyszínt biztosít a fórum.
5 hozzászólás

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

magyarország hivatalosan nem tölthet le úgy tudom

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

Mennyibe kerülnek a filmek a storeon?

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

Hori a (hun)

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

marco írta:
Nem rossz ötlet nyitni a pc felé. Ez egy újabb komoly lépés lehet a legális letöltések terjesztése felé.
Hát a Sony okosan gondolkodik

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 5 napja

Nem rossz ötlet nyitni a pc felé. Ez egy újabb komoly lépés lehet a legális letöltések terjesztése felé.

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
CES 2010

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja