Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A konzolos kipróbálható változatokhoz hasonlóan a mai napra virradóra PC-re is megjelent a Pro Evolution Soccer 2013 második PC-s demója, amely az első után további extra opciókat és újabb tartalmakat mutat meg a játékosoknak. Ennek köszönhetően a demonstrációban 11 licencelt csapatot választhatunk majd magunknak, így a hivatalos közlemény szerint többek között a következő, már korábbról ismerteket: Real Madrid, FC Barcelona, Valencia, Athletic Bilbao, Manchester United, Bayern Munich és Juventus.
A kettes demó keretein belül a fenti csapatokat fogja kiegészíteni a Santos, a Corinthians, a Boca Juniors és a Chivas jelenléte, akik kivétel nélkül elérhetők lesznek a Copa Libertadores mód keretein belül.
Szintén a kettes demó kiváltsága lett a Performing Training lehetősége, amelynek köszönhetően alaposan beletanulhatunk a PES 2013 irányításába, különös tekintettel az újdonságokba.
Aki tehát még mindig hezitál a Pro Evolution Soccer 2013 megvásárlásával, itt a nagy alkalom, hogy legalább beleszagoljon egy kicsit a FIFA-sorozat legnagyobb kihívójának legújabb évadjába. A demót letöltheted ERRE a linkre kattintva.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteJobb később mint soha.
csirkee
13 éve, 4 hónapja és 1 hetekár hogy nincs köztük vmi fradi vagy újpest…pedig akkor tuti megvenném XD vagy egy videoton, debrecen..juuujjjjj azok a meccsek mekkorák lennének 😄