Megérkezett a legújabb Nancy Drew demó

2010. október 03.
2.4961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Scal profilja, adatai
Scal
A Nancy Drew játékokat lehet utálni és lehet szeretni.

Igazából egyike a leghosszabban futó játékoknak, s "kalandjáték" téren pedig egyedülálló a sorozat sikere. A legelső játék még 1998-ban látott napvilágot, Secrets can kill alcímmel, s amiből idén augusztusban már készítettek egy felturbózott verziót. Az elmúlt évek során összesen 22 különálló játék jelent meg a detektív hölgy kalandjaiból, s most október 19-én érkezik a 23. amely a Shadow at the Water's Edge címet kapta.

Aki pedig szeretné kipróbálni most már semmi akadálya, mert letölthető demót is közreadtak a játékból a napokban. Ebben a hónapban Japánba látogat Drew kisasszony mivel úgy véli a sok nyomozás után igazán ráfér már egy kis pihenés. Azonban ahogy az már lenni szokott, egy nyomozó élete nem csak játék és mese, és miközben üdül azért nekilát hogy a végére járjon mi is történik igazán a szellemjárta Ryokan fogadóban. A játékot természetesen ezúttal is a Her Interactive készített valamint adja ki, s ahogy a legutóbbi játéknál ez is megjelenik Macintoshra is. A demót mindenki letöltheti a játék hivatalos oldaláról.
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 8 hónapja és 18 napja

Nancy kalandjai valahogy nem az én világom, pedig nagy kaland evő vagyok. Azt meg nem is tudtam, hogy már ennyi része van. Biztos kevés ember van, akinek megvan az egész sorozat eredetiben.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja