Final Fantasy XIII: A jó és a rossz dolgok

2009. december 26.
1.8571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Egy neves nyugati online oldal tesztelőjének megadatott az a lehetőség, hogy élesben is kipróbálja a Final Fantasy XIII.-at.

Huszonöt órányi játék után úgy döntött, megosztja tapasztalatait azokkal, akik már tűkön ülve várják a Square-Enix szerepjátékának legújabb részét. A FFXIII kapott hideget, meleget, de úgy néz ki, jól jött ki a harcból, bár bizonyos pontokon nem úgy teljesít, ahogy azt a sorozattól elvárnánk. Arra mindenki felkészülhet, hogy nem egy hagyományőrző résszel állunk szemben, hanem valami teljesen újjal.

A cikk írója több dolgot kiemelt, mint negatív dolgot, igaz, ez csak az első huszonöt óra játék alapján fogalmazódott meg benne, így a későbbiekben változhat a véleménye. Ami a legérdekesebb része a cikknek, az a megállapítás, miszerint egyetlen város sincs a játékban ennyi belefektetett idő alatt. Pár karakter eléggé idegesítően viselkedik a publicista szerint, amiről a Lost Odyssey jut eszünkbe; továbbá a történet is elég zavaros. A grafika azonban fenomenális, a csaták nagyszerűen vannak megkomponálva, és élvezetesek is. Külön megemlítette a muzsikákat, mint a játék legerősebb részét, aminek szívből örülünk, hiszen mindig is meghatározó volt a zene a játékban.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja