F.E.A.R. 2: Project Origin: A félelem és a játékkatonák

2009. április 08.
2.7671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A jövő hét folyamán válik elérhetővé a F.E.A.R.

második epizódjához tervezett DLC triumvirátus első tagja, ami ugyan nem fogja túl sok újdonsággal felruházni vagy éppen kibővíteni az alapjátékot, de az elvakult fanatikusok így is várják. A letölthető tartalomban többek között multiplayer pályák is lesznek, melyek közül az egyik legjobban várt darab a kicsinyített katonákkal való hadakozás lesz, amikor is körülöttünk minden hatalmas lesz, mi pedig, mint egy játék katona osztjuk az áldást az ellenfélre.

Erről a pályáról érkezett most egy kis bemutató videó, ahol megtekinthetjük az alkotásból kivett karaktereket egy homokozóban, de még egy flipper asztal belsejében is, ahogyan egymás életére törnek.

Az ötlet kiváló ugyan, de nem fogható rá, hogy újdonság lenne, hiszen hasonlókkal már találkozhattunk többek között a Counter-Strike-ban is. Egyes rajongók egyébiránt elkezdtek lázadozni az arra alkalmas helyeken, mivel szerintük ezek a pályák megölik az amúgy nagyon komoly és horrorisztikus univerzumot, még akkor is, ha ez csak egy többjátékos élvezet lesz.

A tervek szerint jövő héten csütörtökön, azaz árpilis 16.-án fog befutni a DLC, PC mellett Xbox 360, valamint PlayStation 3 konzolokra. Ha szeretnéd megtudni, mire számíthatsz, akkor pillants bele a videóba. Íme:

#tv#

nincs még hozzászólás

F.E.A.R. 2: Project Origin
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja