Far Cry 2: új fegyverek, map editor és a Preorder Edition górcső alatt

2008. szeptember 24.
5.0751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Far Cry 2 már itt van a nyakunkon, azonban a fejlesztők annyira büszkék a játékukra, hogy nem tudják magukban tartani egyetlen részletét sem.

Hétvégén sikerült megtudni ugye a multiplayer lehetőségeket és elég sok instrukciót ehhez az opcióhoz, most azonban kicsit más vizekre evezünk. Úgy látszik hatalmas tervekkel készül még mindig a játék és az utolsó pillanatban is eszközölnek újításokat nekünk, hogy a legtökéletesebb játékot kapjuk meg, reménykedjünk, hogy valóban így lesz.

Patrick Redding a Far Cry 2 egyik fejlesztője igazán bőségesen kitárulkozott, ugyanis elárulta, hogy az eddig ismert fegyverek mellett még 30 másik is helyet fog kapni a játékban, amelyet eddig se videón, se képen nem láttunk. Azonban megnyugtatott, hogy ne gondoljunk sem lézer-ágyukra sem semmi jövőbeli fegyverre, ugyanis csak és kizárólag realisztikus csettegőkkel harcolhatunk majd, hát ezt valahol el is várjuk. Azt szeretnék ugyanis elérni, hogy a játékos a valaha átélt legrealisztikusabb környezetben érezze magát és ehhez Redding úr hatalmas szerepet tulajdonít a fegyvereknek is.

Szóba került egy küldetés illetve pálya szerkesztő program is, amely egyenlőre még nem tudják, hogy belekerül-e a játékba vagy majd külön teszik ingyen letölthetővé, de lesz. Ezzel a programmal könnyen és egyszerűen tervezhetünk magunknak majd vagy multiplayer vagy single player pályákat, ahogy csak kedvünk tartja. Csupán 40000 objektumból válogathatunk kedvünkre és egyszerre másfél kilométeres területet tudunk majd összerakosgatni, minden apró részletre kitérően természetesen.

Az utolsó dolog, amelyre a fejlesztő úr kitért, egy újabb extra kiadás, amely a Preorder Edition névre fog hallgatni. Ez ugyan nem lesz fadobozos verzió, ellenben olcsóbb lesz a Collector's Edition-nél és tartalmaz majd három óra plusz játékidőt és hat plusz küldetést valamint még egyéb apróságokat. Ez Magyarországon nem tudni, hogy elérhető lesz-e, de reménykedjünk. Én inkább szavazok a Collector's Edition-re, az jobban hangzott...
Far Cry 2 már itt van a nyakunkon, azonban a fejlesztők annyira büszkék a játékukra, hogy nem tudják magukban tartani egyetlen részletét sem.'>
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 6 napja

vannak valami csalasok valami uj fele?§ ide valo :?

válasz erre

Lac

16 éve, 10 hónapja és 8 napja

Nagyon várjukröhögő smiley

válasz erre
Far Cry 2
6.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja