Dark Void: Előrendelőknek arany jetpack

2009. szeptember 02.
2.2331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Capcom minden bizonnyal komoly üzleti okok miatt döntött úgy, hogy a jövő esztendőre halassza sokak által várt akciójátékát a Dark Void-ot, amely egy érdekes alternatív világba kalauzolja el a játékost, méghozzá egyenesen a Bermuda háromszögbe, amely a világ egyik talán legrejtélyesebb helyszíne.

Az alkotás betöltése után persze nem önszántunkból kerülünk oda, hanem pilótaként, méghozzá azért, mert a kedves háromszög megzavarta gépünk műszereit, aminek következtében lezuhantunk, egyenesen a Bermudába.

A szerencsétlen balesetet viszont szerencsésen túléltük, azonban az alternatív világban számos veszély fenyeget minket, nekünk pedig, ha jót akarunk magunknak, fel kell vennünk a fegyvert, és lelőni mindenkit, aki szembe jön velünk. Eddig nem is lenne túl érdekfeszítő a Dark Void nevű TPS története, de egy opciónak hála már felkeltheti az érdeklődést. Ez nem más, mint a hátra szerelhető rakéta, azaz a jetpack, amellyel roppant izgalmassá tudjuk tenni a játék menetét.

Az illetékesek pedig, mivel köré épül szinte az egész program, az előrendelői akciót is ehhez kapcsolódóan építették fel. Így aki már most szeretne biztosra menni, és előrendelné például a Gamestop webáruházból a játékot, az egy exkluzív arany jetpack-kel gazdagodik, természetesen csak és kizárólag virtuálisan. A játékban a sima krómozott társához képest ez a nemesfémből készült változat annyival tud többet, hogy soha nem fogy ki belőle az üzemanyag, amely a hatalmas harcok közepette óriási plusz pontot tud jelenteni.

Ha felkeltette az érdeklődésedet az akció, akkor pillants bele az alábbi videóba, amely tulajdonképpen reklámként is felfogható, és ha megtudtad, mennyire jó lesz neked az arany jetpack-kel felszerelt Dark Void, rohanj a Gamestop áruház honlapjára, és rendeld elő a játékot.

#tv#

Dark Void-ot, amely egy érdekes alternatív világba kalauzolja el a játékost, méghozzá egyenesen a Bermuda háromszögbe, amely a világ egyik talán legrejtélyesebb helyszíne.'>
nincs még hozzászólás

Dark Void
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja