Borderlands: Zombie Island of Dr. Ned DLC: Kedvcsináló trailer

2009. november 24.
4.2171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A mai nap folyamán a konzolos játékosokhoz befutott az idei év egyik legjobb poszt-apokaliptikus FPS/RPG játékának kikiáltott Borderlands alkotás első letölthető tartalma, amely az alapjátékhoz hasonlóan egy igazán méretes kis bővítmény lett, méghozzá jól megpakolva zombikkal, akik korunk divatos videojáték-szereplőinek számítanak.

A nagyjából hat órás játékidővel, tehát egy dobozos kiegészítő méreteivel rendelkező DLC a zombik mellett egy eddig ismeretlen szigetre repít majd el minket, amelyet a történelem csak Jakobs Cove néven emleget.

A képletből már könnyen összeállhatott, hogy ezt a nagyobbacska földrészt lepték el a hörgő-morgó élőhalottak, akik egytől egyig csak és kizárólag a mi életünket szeretnék kioltani. Amellett természetesen, hogy meg kell akadályoznunk őket ebben a cselekedetben, fel kell kutatnunk a sziget egyetlen emberét, aki megoldhatja ezt a problémát, és meggyógyíthatja a zöldes árnyalattal pompázó zombikat. Ő lesz Dr. Ned, aki a sziget legveszélyesebb részén lakik, célunk pedig, hogy megtaláljuk, megcsodáljuk, majd térdre borulva imádás helyett inkább meggyőzzük őt a helyzet súlyosságáról.

A nagyjából 10 dollár ellenében megvásárolható bővítmény a két nagy konzollal rendelkezőknek már elérhető, így aki szeretne további Borderlands élményekkel gazdagodni, az látogassa meg az arra alkalmas helyeket, majd húzza le a tartalmat, előtte azonban ne mulassza el megtekinteni a mai nap folyamán befutott kedvcsináló trailert, amely most következik. A DLC PC-s megjelenéséről egyelőre nincsenek pontos információink!

#tv#
Borderlands alkotás első letölthető tartalma, amely az alapjátékhoz hasonlóan egy igazán méretes kis bővítmény lett, méghozzá jól megpakolva zombikkal, akik korunk divatos videojáték-szereplőinek számítanak.'>
1 hozzászólás

Marduk

15 éve, 7 hónapja és 1 napja

Fantasztikus mosolygó smiley

válasz erre
Borderlands
6.199 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja