Befutott az első Real Warfare 2: Northern Crusades trailer

2010. október 07.
2.8021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mondhatjuk nyugodtan, hogy szinte a semmiből tűnt elő az Unicorn Games és a 1C Company kooperációjában készülődő Real Warfare franchise folytatása a színtéren, hiszen nem is olyan régen még a program meglepően jól sikerült debütáló epizódját teszteltük, most pedig már a folytatásról jelenthetünk nektek, ami a Real Warfare 2: Northern Crusades címet kapta az illetékesektől, megjelenésére valamikor 2011-ben számíthatunk, és bemutatkozásként rögtön egy hangulatos trailerrel kívánja belopni magát a szívünkbe.

Az alig egy perces látnivaló alapján megállapíthatjuk, hogy a játék továbbra is a Total War-sorozat kihívója szeretne lenni, kinézetében ismét a jellemző oroszos csillogás az uralkodó, újdonságai között pedig a várostromtól kezdve az új stratégiai jellemzőkön át minden apróság megtalálható.

A Real Warfare 2 elődjéhez hasonlóan újfent csak a PC-s játékosok kiváltsága lesz, és az igazi keményvonalas stratégákat szeretné célközönségévé tenni, ha pedig kíváncsi vagy a róla készült első látnivalóra, alant megtekintheted azt is.

#tv#
2 hozzászólás

totyak

14 éve, 7 hónapja és 21 napja

Ez megint nem nekem való.

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 21 napja

Szép-szép, de semmi extra...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljaKisember001 profiljaGargameth profiljaBotyi profiljamarco profilja