A Sony a PlayStation 2 babérjaira tör

2008. július 21.
1.8121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Kazuo Hirai, a Sony Computer Entertainment Inc.

királya nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint, hogy eladási adatokban megveri a Sony második PléjStációját, amely jelenleg a világ legsikeresebb asztali konzolja. A verseny tehát házon belül zajlik majd, Hirai-san nem a konkurencia teljesítménymutatóival lesz leginkább elfoglalva, sokkal inkább azzal, hogy kilenc esztendő alatt 150 millió PlayStation 3-on adjon túl a Sony játékdivíziója. Kemény feladat, Kazuo nem is álltatja magát.

A PlayStation 2 jelenleg a világ legsikeresebb asztali (nem hordozható) konzolja. A 2001-es debütálása óta, több mint 140 millió masina talált gazdára világszerte, amely elég volt ahhoz, hogy a Sony első konzol masináját is a sárba tiporja. A PlayStation, az 1994-es megjelenése óta több mint 103 millió példányban fogyott globálaisan, ami bizony szintén komoly számadat, mégis versenyképtelen a nagy utód által felmutatott sikerekkel szemben.

Kazuo Hirai kitűzte a szent célt, ami nem más, mint a harmadik PlayStation csúcsra juttatása azálta, hogy még a PlayStation 2-nél is többet szeretne értékesíteni belőle világszerte. Egészen pontosan 150 millió eladott PlayStation 3 konzol a cél, az elkövetkezendő 9 esztendőben. A konzol tervezett 10 éves életciklusából már több mint 1 letelt, így a fennmaradó 9 év lesz a célok megvalósításának időintervalluma.

Annyi biztos, hogy nem lesz egyszerű feladat. Egyrészről mert a PlayStation 2 még mindig forgalomban van és kiválóan teljesít a korához képest, másrészt pedig ezúttal a konkurrencia is jóval erősebb, mint az első két PlayStation életciklusának idején. A PlayStation nagy ellenfele a Sega Saturn lett volna, de azt egészben lenyelte a Sony mindent elsöprő marketing támogatással ellátott masinája.

A PlayStation 2-nek két kihívója akadt. A megkésett Microsoft Xbox és a Nintendo Game Cube. Mindkét masina olyan hátránnyal indult, amelyet később már nem voltak képesek ledolgozni. Nem beszélve a Microsoft és a Nintendo gépezetek relatív szegényes szoftverkínálatáról, szemben a Sony eszméletlenül gazdag felhozatalával. Ezúttal viszont a Sony üdvöskéje indult hátrányból és így jelenleg a harmadik a piacon. Vajon megszületik a csoda harmadszor is? Újra képes lesz történelmet írni a japán elektronikai óriás? Kazuo Hirai ezen fog mesterkedni, mi pedig erősen szorítunk a sikerekért.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 18 napja

Ez egy szép célkitűzés, és valószínűleg egy szép álom is marad röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja