A PlayStation Plus januári és februári kínálata

2011. január 07.
2.3311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony brigádja a mai napra virradóra végre napvilágra hozta a legfrissebb PlayStation Plus kiváltságokat, hogy tovább fájdítsa azoknak a szívét, akik továbbra is távol tartják magukat a szolgáltatástól.

A Plus-ra előfizetni ugyanis még mindig jó üzlet, erről árulkodik az a számtalan extra tartalom, amiről a Sony a mai napon rántotta le a leplet. Itt van rögtön január, amelynek hála két PlayStation Network játékot is kapunk ajándéka, sőt mi több, a további exkluzív anyagok mellett még a Borderlands teljes verzióját is kipróbálhatjuk.

Hasonló jóságokkal büszkélkedik már február is, bár ahogyan azt megszokhattuk, egyelőre még nem egy végleges listát kaptunk arról a hónapról, de áttekintve már így is megállapítható, hogy érdemes lesz előfizetőnek maradni, avagy éppen most előfizetni, mert ingyen és bérmentve olyan PSN játékokat kapunk, mint a Magician Lord, vagy éppen a Mushroom Wars. Az alábbi két felsorolás csak és kizárólag az európai régióra érvényes, tehát minden egyes betűje érvényes ránk.

Január 5-től Február 2-ig:

PSN:
Shatter
Samurai Showdown
minis:
Pipe Madness (2 héttel korábban PlayStation Plus exkluzivitásban)
Kahoots
PSOne Classic: G-Police
Full Game Trial: Borderlands
Exclusive Discounts:
PlayTV Live Chat 25%
Breath of Fire (PSP) ? 40%
Dark Stalkers? Chronicals (PSP) - 40%
Megaman Maveric Hunter (PSP) - 40%
Monster Hunter Freedom Unite (PSP) - 20%
Fate Unlimited (PSP) - 60%
PowerStone Collection (PSP) - 40%
Capcom Classics Reloaded (PSP) - 40%
Capcom Classics Remixed (PSP) - 50%
Capcom Puzzle World (PSP) - 40%
Street Fighter Alpha 3 Max (PSP) - 20%
Battlefield 1943 - 40%
Costume Quest and DLC Bundle - 20%
Modern Combat Domination - 25%
Dynamic Themes:
Exclusive Fire Theme
Exclusive Year of the Rabbit Theme
Premium Avatars:
Eat Them avatars
Super Street Fighter 4 exclusive bundle of all avatars released to date for ?4.99

Február 2-től Március 2-ig:
PSN:
Magician Lord (new to PSN)
Mushroom Wars
minis:
Karimogi (2 héttel korábban PlayStation Plus exkluzivitásban)
Breakquest
Exclusive Discounts:
PlayTV Live Chat (25% discount)
Crash Bandicoot (PS One) - 50%
Flow (PSP) - 25%
I Must Run - 50%
Flight Control HD - 40%
Worms: Battle Island - 50%
Exclusive Demo: Wheels of Destruction
Dynamic Themes: Exclusive Cloud Theme
Exclusive PSN Wave Theme
Premium Avatars: echochrome Avatars
5 hozzászólás

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 9 napja

Egyébként biztos jó játékokat fognak kihoznimosolygó smiley

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 12 napja

Ryo san írta:
Ne is mond!Sör, bor, örömlányok...stbkacsintó smiley
Biszony a szórakozás az nagy úrkacsintó smiley

válasz erre

Ryo san

14 éve, 4 hónapja és 12 napja

Aj Styles írta:
Hát igen csak sok jó dologra lehet ezen kívül költeninyelvnyújtó smiley
Ne is mond!Sör, bor, örömlányok...stbkacsintó smiley

válasz erre

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 12 napja

Hát igen csak sok jó dologra lehet ezen kívül költeninyelvnyújtó smiley

válasz erre

Ryo san

14 éve, 4 hónapja és 12 napja

Össze kellene már kaparnom egy előfizetésre valót.röhögő smiley
Egyre jobban megéri.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Tommy profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja