Jogos lehet a kérdés, hogy mit tegyünk, ha megvan a dzsinnek ellen irányuló harci kedvünk, csak éppen még egy csodalámpásba sem akadtunk bele eddigi életünk során. A megoldás egyszerű, s mi több, még a választás lehetőségét is a kezünkbe helyezi. Egyrészt kutakodhatunk tovább, hátha a nagyi padlásán ott fityeg egy lámpás, de ha nagyon kitartóak vagyunk, végig is dörzsölhetjük az összes teáskannát a lakásban, hátha valamelyikkel szerencsénk lesz. Ha minden kötél szakad, akkor esetleg beülhetünk a számítógépünk elé, és az internet világát segítségül hívva nekikezdhetünk a magyar illetőségű Twisted Tribe alkotásának, a Nadirimnek, mely az utóbbi idők egyik legütősebb online szerepjátékának ígérkezik. Lássuk hát, mit alkottak hazánk fiai!
A Nadirim története szerint hajdanán egy tolvaj egy lámpást talált a sivatagban, melyet megdörzsölve egy hatalmas dzsinnt, név szerint Nadirt idézte meg, aki egyezséget kötött a megtalálójával. A paktum szerint nappal a sivatag virágzó királysággá válik, ahol nyoma sincs a nyomorúságnak, éjszaka azonban a szellem akarata érvényesül, s mint az később kiderült, ez nem másban nyilvánul meg, minthogy a békét felváltja a káosz, a jólétet pedig a mérhetetlen pusztítás. Hosszú éveken át harcolt egymás ellen a két virág, mígnem egy nap a birodalom uralkodója – a lámpást megtaláló tolvaj – véget vetett a borzalmaknak. Feláldozva életét az égre emelkedett, s átvéve a nap helyét örök fénnyel borította be a birodalmat, kiűzve ezzel a sötét erőket a vidékről. Tíz emberöltő telt el azóta, hogy erre sor került, ám most úgy tűnik, hogy egy szörnyű dolog készülődik a háttérben: Nadir megpróbál visszatérni a kényszerített száműzetéséből, ismét elhozva a káoszt…

Mint azt láthatjuk, a Nadirim egy olyan témát dolgoz fel, amelyhez eddig még nem sokan nyúltak, holott az arab mesevilágban bőven van potenciál. Őszintén megvallva a Prince of Persia szérián kívül nem is nagyon tudok mondani játékot, amely az Ezeregyéjszaka meséinek a díszletei között játszódik, bár nyilván akad még azért egy-két darab.
Egy gyors és ingyenes regisztrálást követően azonnal neki is kezdhetünk a játéknak, böngészős programról lévén szó semmit nem kell letöltenünk, telepítenünk, így a fürge kezdésen felül még nagy előnye a Nadirimnek, hogy mondhatni platformkötöttségek nélkül bárhol, bármikor játszhatunk vele, mindössze stabil internet-elérhetőségre van szükségünk.

A játékmenet mondhatni a klasszikus alapokra építkezik, nagy újításokat nem igazán sikerült felfedeznem benne. Miután létrehoztuk karakterünket – sajnos a megjelenését elég kis mértékben tudjuk változtatni-, egy gyors bevezetőjátékkal találjuk szemben magunkat. A training megcsinálása után Ennahar kikötőjében találhatjuk magunkat, ahol megkapjuk a teljes kontrollt a hősünk felett. Szabadon sétálhatunk a térképen, küldetéseket vehetünk fel, majd oldhatunk meg, kereskedhetünk, harcolhatunk, s többszereplős játékról lévén szó, beszélgethetünk a sorstársaikkal.
A küldetések két fő csoportra bonthatóak, mellék és fő missziókra. A másodlagos feladatok nagy része sajnos kimerül a „menj oda, öld meg/gyűjtsd be, gyere vissza”, valamint a „menj oda, add oda a levelet, gyere vissza” típusban, a sztori szerinti küldetések azonban kellően változatosak. Az egyetlen probléma velük csupán az, hogy elég hamar végig lehet rajtuk zongorázni. Jogosan gondolhatnánk, hogy a játék nem köti le a figyelmünket, azonban van nem egy olyan tulajdonsága, amellyel kiemelkedik az átlagos böngészős alkotások közül.

Ezek közül az egyik nem más, mint a program szerves részét képező harcrendszer. Bevallom őszintén, az első csatám előtt félve indultam el az ellenség felé, ugyanis a játék túlságosan is ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy a statisztikákon alapuló, gép által irányított harc lehúzza az összképet. Ugyan mellékes infó, de világ életemben az a fajta voltam, aki szereti az ellenőrzése alatt tartani az eseményeket, ha pedig a körülmények megkívánják, akkor bármikor közbe tud avatkozni a dolgokba. Sosem volt ez másképp játékok terén sem, mindig is jobban preferáltam az olyan programokat, ahol a célzásomon múlik a harc kimenetele, nem pedig azon, hogy az én tűzgömböm támadóereje megüti-e az ellenség védelmének a szintjét.

Nagyon úgy tűnik, hogy az égiek a kedvemre szerettek volna tenni, a játék ugyanis szabad kezet ad a harcokban, s többek között a Heroes of Might & Magic széria első pár részére jellemző oldalnézetes, körökre osztott stílushoz hasonlatos rendszert kínál. Egy körön belül lehetőségünk van mozogni a csatamezőn, illetve egy varázsolni, majd kénytelenek vagyunk kivárni, amíg az ellenség is megteszi ugyanezeket. Ugyan a harcok sebességén nem állíthatunk, egyszer sem éreztem azt, hogy túlságosan lassan folynának az események, ez pedig örvendetes, ugyanis nem egy játék bukott már el a szememben amiatt, mert szabályosan megőszültem, mire ismét én következtem.
A harcrendszer jól sikerült, de önmagában az nem emelné ki a játékot a középszerű átlagban. Ha azonban hozzá vesszük a technikai jellemzőket, egyből rózsásan fest a kép. Ami azt illeti, szó szerint.

A játék elképesztően szépen néz ki – a többi böngészős programhoz képest persze -, a kézzel rajzolt grafikák mindegyikén tisztán látszik az igényesség, érzékelhető a ráfordított idő. A Nadirim izometrikus kameranézettel operál, azaz hősünket madártávlatból láthatjuk. Ebből, és a kézzel készült rajzokból kifolyólag a nézet nem módosítható, végig ugyanabban a szögben tudunk csak kalandozni. A kinézetre tehát elvileg nem lehetne panaszunk, valami mégis volt, ami a teljes játék alatt szúrta a szemem: az animációk. Ugyan a fejlesztők megpróbálták minél élet hűbbre alkotni a világot, a játék mibenlétéből kifolyólag nyilván limitálva voltak a lehetőségeik. A harcok alatt a karakterek papírból kivágott merev figurákként harcolnak, illetve a sétálás közben hősünk lába körül egy homokörvény/porfelhő hivatott jelezni, hogy ő bizony mozog. Ez utóbbi azonban különösen gyengére sikeredett, s nagyon elüt a játék igényesen megrajzolt elemeitől.
A hanghatásokért szintén jár a piros pont. Szinkron a játék bevezető videóját kivéve nincs, de ez nem felróható dolog még a hasonszőrű alkotások körében. Az effektekről nem tudok nyilatkozni, a szörnyek morognak, a megsebzettek felüvöltenek, a varázslatok pedig szépen csilingelnek. A zenékért azonban le a kalappal. Nem sok van ugyan belőlük, de amelyek képviseltetik magukat, az olyan hangulatot képesek varázsolni, amelyre nem sok szólam képes. Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig egy böngészős játékkal van dolgunk, úgyhogy senki ne várjon egy Csillagok háborúja-féle Birodalmi indulót, kategóriájában azonban abszolút a Twisted Tribe gyermeke.

A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy a Nadirim igazán ütős alkotás. Nos, ez a kijelentés nem áll messze az igazságtól, de azért nem árt tisztában lennünk pár dologgal. A játék számos gyermekbetegséggel szenved, amelyek leküzdésére ugyan van esély, de messze még a teljes gyógyulás. A csevegés egyelőre elég kaotikus módon zajlik, ugyanis minden egyes írott sor ugyanabban az ablakban jelenik meg, ami átláthatatlanná teszi a dolgokat. Másrészt a térképrendszeren még van bőven javítanivaló, egyelőre elég kényelmetlen használni. A harcok alatt kicsit frusztrált, hogy nem lehetett gyógyitalt használni – vagy csak én nem jöttem rá a dolog nyitjára – így sokszor véreztem el úgy, hogy már csak egy-két támadást kellett volna bevinnem, s táskám tele volt gyógy főzetekkel. A karakterek irányíthatóságán is van mit javítani, a billentyűzet beiktatása, vagy az automatikus séta (a térképen megjelölt ponthoz) nagyban megkönnyítené az életünket. Ezen felül a többi játékossal való kereskedelem is jól jönne, ám, ha minden igaz, akkor ezt a funkciót még idén viszontláthatjuk a játékban. Arról azonban nem tudok, hogy a készítők tervezik-e a magyar nyelv beépítését, amit kissé hiányolok, hiszen ha már egyszer a játék hazai fejlesztés…
Mint tudjuk, semmi sincs ingyen, így a Nadirim a már bevált, és sokak által preferált mikrotranzakciós rendszert használja. Aki nem ismerné ezt a modellt, annak gyorsan összefoglalom. A mikrotranzakciós rendszer lényege, hogy az adott játékért a készítők nem kérnek el havidíjat, hanem – sokszor elég durva – megkötésekkel ingyenesen bocsájtják közkézre a programot. A játékos így ki tudja próbálni, anélkül, hogy bármit is fizetett volna érte, azonban, hogyha mélyebben is bele szeretne merülni, akkor az ő süllyedésével párhuzamosan a pénztárcájában is egyre mélyebbre kell ásnia, magyarul fizetnie kell a legtöbb dologért. Persze az ilyen extrák nélkül is játszható marad a játék, ám legtöbb esetben csak nehézkesen lehet fejlődni, lassan haladni, s a magasabb szintek is zárva maradnak. A Nadirim olyan értelemben szakít a hagyományokkal, hogy bár a rendszer él és virul, az ingyen játszók sincsenek rákényszerítve a használatára. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de valahogyan mindig sikerült pont olyankor szintet lépnem, amikor kifogyott volna az energiám, de ha éppen túlságosan lecsappant az érték, akkor is hamar regenerálódott. A tárgyak vásárlásánál azonban sajnos nincs mese, az erősebb felszerelésért sajnos mindenképpen csengetni kell.
Mindent összevetve, büszkék lehetünk a Twisted Tribe munkatársaira. A Nadirim egy meglehetősen jó alkotás lett, amely bár korántsem kiváló, mégis bátor szívvel ajánlom, hogy bárki kezdjen bele. Önálló játékként nem biztos, hogy megállná a helyét, a böngészős programok között azonban szép sikereket érhet el, ha a készítőknek sikerül kijavítaniuk a fentebb felsorolt hibákat. Akit kicsit is érdekel az arab mesevilág, annak nyugodt szívvel ajánlom a Nadirimet, aki azonban ódzkodik a hozzá hasonló játékoktól, az maradjon a teáskannáknál.