Világszerte visszatér a Hellgate: London

2010. január 19.
7.1711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Fejlesztési fázisában a Hellgate: London egy nagyon ígéretes alkotásnak tűnt néhány évvel ezelőtt a kissé meglaposodott piacon, lévén a Flagship Studios olyan apróságokkal szerette volna megpakolni alkotását, amelyek előtte külön-külön jól működtek, egyben pedig feltehetően még nagyobbat robbantak volna.

A feltételes mód azonban nem véletlen, a játék - hosszas huzavona után - megbukott, a fejlesztőknek még a stúdiójukat is be kellett zárni, a történet pedig odáig fajult, hogy a játék majdnem örökre eltűnt a süllyesztőben.

Ekkor jött a HanbitSoft brigádja, akik felvásároltak a címet, majd az eset után nem sokkal Ázsia legkeletibb részein már ismét játszható formában tűnt fel a Hellgate, és sokáig úgy tűnt, Európa, valamint Amerika már soha nem kap a jóból, hiába jött a nagy megmentő. Ahogyan azonban a minap kiderült, a mostani illetékesek olyannyira sikeresnek ítélik megújult alkotásukat - lévén felturbózták, kibővítették, így mondhatni befejezték a játékot -, hogy azt nem csak a távoli keleten, hanem Európában és Amerikában is elérhetővé teszik, méghozzá a hivatalos sajtónyilatkozat szerint, ebben az esztendőben.

Sajnos pontosabb információk nem hangzottak el a történettel kapcsolatban, de aki Hellgate: London rajongó, máris kezdhet örülni, és imába foglalni a HanbitSoft nevet, akik visszahozzák nekünk szeretett játékunkat, sőt, bővítések és kiegészítők is várhatóak hozzá a jövőben. Ha pontosításokat megtudunk, azt azonnal közölni fogjuk veletek!
Hellgate: London egy nagyon ígéretes alkotásnak tűnt néhány évvel ezelőtt a kissé meglaposodott piacon, lévén a Flagship Studios olyan apróságokkal szerette volna megpakolni alkotását, amelyek előtte külön-külön jól működtek, egyben pedig feltehetően még nagyobbat robbantak volna.'>
4 hozzászólás

Shade

14 éve, 2 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
ki tudja mennyi ps 2 re? mosolygó smiley
Szerintem ez nincs ps2-re.

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 4 napja

ki tudja mennyi ps 2 re? mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 13 napja

állítólag a moddal sokkal jobb mint az eredeti játék
Üdv: Progenitor.

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 18 napja

a hell a csúcs,jó hogy újra élni fog!

válasz erre
Hellgate: London
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja