Októberben érkezik a Divinity II: The Dragon Knight Saga

2010. július 11.
4.0341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A 2010-es naptári esztendő talán első játéka volt a Divinity II: Ego Draconis, amely a remek Divine Divinity folytatásaként került piacra, ám a fejlesztőcsapat legnagyobb bánatára nem volt képes megismételni az előd sikereit.

Azért annyira rosszul sem fogyott, hogy ne lett volna érdemes belevágni egy kiegészítő munkálataiba, amelyet márciusban annak rendje és módja szerint be is jelentettek. Ez lett a Divinity II: Flames of Vengeance, amelyet augusztusra ígértek a srácok, PC-re ás Xbox 360-ra egyaránt. Ezt a menetrendet - úgy tűnik - továbbra is képesek tartani, ami a játékiparban megsüvegelendő teljesítmény, főként úgy, hogy kiderült, máson is dolgoznak az expanzió mellett.

A Divinity II: The Dragon Knight Saga cím csak a minap szivárgott be a játékosközönség tudatába, és szerencsére a Larian Studios nem sokat késlekedett a magyarázatával. Kiderült, hogy ez amolyan Gold Editionje lesz az alkotásnak, azaz alapvetően az alapjáték és a kiegészítő összecsomagolásáról beszélhetünk. Ennél azonban valamelyest többről van szó, ugyanis némi bónusz tartalmat (részletek egyelőre még nem derültek ki), illetve rendesen feljavított grafikát is pakolnak a csomagba az áldott lelkek. A kiadás első körben csak Európát veszi célba, Németországban augusztusban, a Flames of Vengeance-szel egy időben kerül a boltok polcaira, az angol verziókra pedig októberig kell várnunk. Természetesen nem csak PC-re, hanem Xbox 360-ra is elkészül.

Októberben érkezik a Divinity II: The Dragon Knight Saga - 2. kép


Októberben érkezik a Divinity II: The Dragon Knight Saga - 3. kép


Októberben érkezik a Divinity II: The Dragon Knight Saga - 4. kép


Októberben érkezik a Divinity II: The Dragon Knight Saga - 5. kép


Októberben érkezik a Divinity II: The Dragon Knight Saga - 6. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja