Októberben indul a Maestia

2010. augusztus 19.
3.7151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A hamburgi Bigpoint kiadó hivatalosan is bejelentette, hogy idén októberben indul a Maestia című online kliensjátéka.

A produktumban egy hős szerepét ölthetjük magunkra, lehetünk erős harcosok, nagy varázslók, állhatatos papok és a többi. A szoftverben számos különböző kalandot élhetünk át, mire eljutunk odáig, hogy megküzdjünk a gonosszal. Ellenfelünket Keledus-nak hívják, ő nem más, mint maga a sötétség királya, akit az istenek száműztek és bosszúból véres háborúkat robbantott ki, továbbá totális káoszt bocsájtott a Földre.

A hősünkkel kalandozásaink során tapasztalati pontokat gyűjthetünk és több, mint 80 egyéni képesség közül válogathatunk. Az alkotásban meg kell találnunk a hét mágikus maestones-t, amelyek segítségével helyreállíthatjuk a békét. A karakterünket folyamatosan fejleszthetjük, ebben összesen 70 különféle skill áll a rendelkezésünkre. A Maestia-ban PVP-csatákban, illetve guild harcokban vehetünk részt, továbbá izgalmas missziókat hajthatunk végre. Ha minden jól megy, akkor a hősünk a 13 apostol egyik tagjává válhat és a régen nagy hatalommal bíró gyülekezet újra egyesülhet, az emberek pedig visszanyerhetik a beléjük vetett hitüket. A matéria jelenleg zárt bétafázis tesztelés alatt áll, a hivatalos weboldalon még több információ áll rendelkezésre: Maestia hivatalos honlap

#tv#
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja