Nintendo DSi: Megvan az európai dátum is

2009. február 19.
1.5721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Tegnap a Nintendo Of America megtört és bejelentette, hogy a Japánban észvesztő tempóban fogyó, harmadik DS inkarnáció április ötödikétől lesz megvásárolható a tengerentúlon, az Egyesült Államokban.

Ekkor még az európai régió illetékesei nagyokat hallgattak, majd ma náluk is elpattant a cérna és világgá kürtölték a minket érintő megjelenési dátumot, valamint az árszabást is. Japánban november elsejétől kapható a feltuningolt DS marokkonzol.

Azt hiszem kissé meglepő, de nálunk még az amerikai premiernél is korábban bemutatják a Nintendo DSi-t, méghozzá kettő azaz kettő nappal, a hivatalos európai premier így április harmadika lesz. Mennyiért? Már az sem titok többé, 150 Fontért lehetünk boldog tulajdonosai.

A Nintendo tavaly még legkorábban nyárra prognosztizálta az öreg kontinensen való bevezetését, megelőzték saját magukat, ez pedig nekünk mindenképp kellemes meglepetés lehet. Az ausztrálok április másodikától vásárolhatnak belőle szülőhazájukban, lesz egy nap előnyük hozzánk képest.

A kérdés tehát nem nyitott többé, április harmadikától egy dupla VGA kamerás, SD memóriakártyás, játékletöltési szolgáltatással rendelkező marokkonzolt szorongathatunk, nem is olyan borsos áron, egyelőre fehér és fekete színekben. Ámen!
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt