Nem az MSBlast tehet a tavalyi kanadai áramhiányról

2004. április 07.
1.2731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Legalábbis ezt a következtetést vonta le egy USA-kanadai vegyesbizottság.

A 2003. augusztus 14-én beállt üzemzavar 50 millió amerikait fosztott meg az áramellátástól. Az eredetileg felelőssé tett MSBlast (másik nevén Blaster) helyett a bizottság most intézményi és emberi hibák valamint számítógéphibák szerencsétlenül összejött együttesét okolja. Bár a hiba a féreg terjedésének harmadik napján következett be, és valóban megbénította az észak-amerikai energiagazdálkodási rendszer egyik számítógépét, a bizottság nem találta bizonyíthatónak, hogy ez lett volna a súlyos zavar előidézője.

Ezt a következtetést már valószínűsítette egy korábbi bizottság tavaly novemberi jelentése.

Az összesen 7 erőművet üzemeltető Midwest ISO és a FirstEnergy konzorciumok mindkettőjénél rendszerhibák és az azokra való hibás emberi reagálás együttesen idézték elő az áramszünetet. Az egyik cégnél a veszélyt előjelző rendszer nem működött pontosan és a rendszert felügyelő mérnök amúgy elment ebédelni, a másik cégnél pedig már órák óta, tudtuk nélkül, nem is működött a hasonló rendszerük. Ezek, és egyes, fák által megrongálódott fővezetékek indították el a lavinát, amit kellő időben történő tehercsökkentéssel ki lehetett volna védeni.
1 hozzászólás

italianman

6 éve, 8 hónapja

Erről nem is hallottam. Érdekes.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljagery1113 profilja