Hinterland képek szállingóztak be

2008. szeptember 21.
5.2401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Tilted Mill Entertainment független (ez nagy szó manapság) fejlesztőstúdió már egy ideje munkálkodik a Hinterland című produkción.

A tervek szerint már nyár végén a játékosok kezébe szerették volna helyezni alkotásukat, azonban úgy döntöttek, hogy ráfér még némi polírozás és néhány, rajongóktól származó ötlet beépítése, ezért pár héttel elhalasztották megjelentetését. A nagy nap azonban már nincs messze, és a várakozás óráit enyhíti a frissen kidobott 10 screenshot, amelyeken keresztül bepillanthatunk a Hinterland lelkébe.

A Tilted Mill eddig is szerepjátékos (Children of the Nile) és városépítős (Caesar IV, SimCity Societies) vonalon mozgott, a Hinterlanddal pedig megpróbálják elsőrangúan egyesíteni ezt a két kategóriát.

Egy fantasy elemekre épülő világban járunk, ahol az lesz a feladatunk, hogy embereink boldogulását segítsük. Először néhány paraszttal le kell raknunk jövendőbeli településünk alapjait, beállítani a gazdaságot és a termelés menetét. Ezután a megfelelő személyekből összeállíthatunk egy kis kalandozó csapatot, amellyel küldetéseket oldhatunk meg, szörnyeket gyakhatunk, fejlődhetünk, és fontos cuccokat szerezhetünk falunk számára. Későbbiekben arra is lehetőségünk nyílik, hogy saját magunk állítsuk elő a fegyvereinket, mágikus tárgyainkat és varázsitalainkat valamelyik műhelyben.

A képek alapján a játék grafikája nem tartozik az élvonalba, cserébe a gépigénye is meglehetősen baráti (1,8GHz-es proci, 64MB-os VGA, 512MB memória), és a hangulat kárpótolhat a kissé öregecske kinézetért.

A Hinterland kizárólag digitálisan lesz beszerezhető, mégpedig a budget kategóriában, hiszen a készítők 20$ (jelenleg 3300Ft) alá tervezik belőni az árát. Egy próbát mindenképpen megérhet.

Hinterland képek szállingóztak be - 2. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 3. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 4. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 5. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 6. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 7. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 8. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 9. kép


Hinterland képek szállingóztak be - 10. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja