Final Fantasy XIV: Befutott a hivatalos gépigény

2010. július 23.
3.1531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix részéről nem volt egy utolsó szempont, hogy a legújabb Final Fantasy MMO esetében gondolt a PC-s játékosokra is, ám van egy olyan megérzésünk, hogy sokak öröme csak és kizárólag a mai napig tartott, ugyanis az illetékesek napvilágra hozták a játék hivatalos rendszerkövetelményeit, amit átrágva elég nagyot kell nyelnünk ahhoz, hogy ne használjunk egy híresen csúnya szófordulatot, lévén egy Core i7-es processzor, és 4 GB memória azért egyelőre még nem minden PC tulajdonos kiváltsága.

A történethez persze hozzátartozik, hogy az alant áttanulmányozható gépigény az ajánlott kategória - a minimum tehát valahol az átlagos körül lehet -, azonban egy ilyen gépen már minden egyes beállítást a maximumra húzhatunk, mint azt a hivatalos közlemény is tudatta velünk.

Így tehát minimum 1280×720-as felbontáson kell játszanunk, 4x MSAA-val és magasra állított textúrarészletességgel. Ha pedig az alábbinál gyengébb gépünk van, el is felejthetjük az előbbieket, akkor ugyanis kénytelenek leszünk kompromisszumokat kötni.

Final Fantasy XIV ajánlott rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows 7 32-bit/64-bit
Processzor: Intel Core i7 2.66 GHz vagy nagyobb
Memória: 4 GB vagy több
HDD/SDD: 15 GB szabad hely a merevlemezen
Letöltés: 6GB szabad hely a merevlemezen a My Documents mappában
Grafikus kártya: NVIDIA GeForce GTX 460 vagy jobb, 768 MB V-RAM-mal vagy többel
Hang: DirectSound kompatibilis hangkártya (DirectX 9.0c)
Internetkapcsolat: Szélessávú internet
Felbontás: 1280×720 (32-bit) vagy nagyobb
DirectX: DirectX 9.0c
Más: Egér, Billentyűzet, Gamepad
1 hozzászólás

Shade

14 éve, 10 hónapja és 13 napja

Hát, nem kicsi.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja