Ezek voltak szerintünk 2023 legrosszabb videojátékai

2023. december 25.
94.6141
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Nehéz pozitív dolgokról beszélni, mikor egy legrosszabb játékokat tartalmazó toplistáról van szó, de jelenesetben egy nagyon jó aspektust tudnék megemlíteni: a legtöbbjével nem kellett játszanom. Azért egy-kettővel mégiscsak kellett, ráadásul néhány címet kifejezetten vártunk, így a rossz élmény csalódottsággal is vegyült, de arról majd az ünnepek után olvashattok. Ám érdekes, hogy hiába nem voltak igazán kiemelkedő alkotások idén (ergo nem volt 90%-nál magasabb újdonságnak számító cím), cserébe a legrosszabb lista sem sikerült olyan rosszra, mint általában. Rengeteg 63%-os értékelés figyel rajta, ami még mindig az érme szebbik oldala.


Fontos kiemelnünk a cikk elején, hogy a lista a Game Channel szerkesztősége által tesztelt és értékelt játékokat rendezi sorba, tehát nem közönségszavazás alapján készült. Ebből adódóan hiányozhatnak róla többek között platform exkluzív - Microsoft, Nintendo - és / vagy olyan címek, amelyek nálunk nem kerültek terítékre.

10+1. illWill - 63%

A legelső ilyen tag az illWill, amit csupán azért raktuk ide, mert alapvetően nem egy rossz játék, de a zsáner, amit képvisel, nem feltétlenül fog a mai játékosoknak igazán bejönni, lévén, hogy eme alkotás a klasszikus lövöldék alapján készült, mind prezentáció, mind játékmenet terén. Aki viszont a Doom-on, Quake-en, Blood-on, Serious Sam-en, Duke Nukem 3D-n és társain nőtt fel, annak bizony nagyon is be fog jönni az illWill, annak ellenére, hogy nem túl hosszú, és az inspirációk a fegyverek, a pályák és az ellenfelek terén egyértelműen látszanak.



Teszt: illWill teszt

Minden a játékról: illWill adatlap


10. Fort Solis - 63%

Ez a cím élő példa arra, hogy jó prezentációval és egy dögös kedvcsináló videóval alaposan be lehet rántani az érdeklődőket, azonban, ha nincs tartalom az aranyozott külső mögött, akkor bizony hamar a "Quit" gombot kezdi el keresgélni az ember. Kár érte, ugyanis első ránézésre egy szórakoztató, feszült túlélő horrort kaptunk, de aztán nem csak a történet, de a játékmenet és a különböző körítések is hasra estek, így még a zseniális Troy Baker szinkronszínész jelenléte sem tudta megmenteni a végeredményt. De legalább olcsó, nem csak egy PS5-ös, de egy átlag PC-s játékhoz képest is.



Teszt: Fort Solis teszt

Minden a játékról: Fort Solis adatlap


9. Park Beyond - 63%

Mivel nagy Roller Coaster Tycoon rajongó vagyok (gyerekkorom egyik meghatározó játéka volt... ez is), ezért nagyon rápörögtem a Park Beyond-ra, mely pontosan az imént említett parképítő játékot hivatott elhozni, immáron szebb, jobb és kivesézőbb formában. Hát ez nem így történt, de szerencsére nem lehet azt mondani, hogy pocsékra sikeredett a végeredmény. Ettől függetlenül sokkal többet vártam ettől a címtől, amit pedig kaptunk az egy élettelennek, szürkének ható, de legalább részletes opciókkal és érdekes újdonságokkal ellátott parkmenedzser játék lett. Sajnos a csalódottságomon ez nem változtatott... szipp.



Teszt: Park Beyond teszt

Minden a játékról: Park Beyond adatlap


8: Forspoken - 63%

A hatvanhárom százalékos sornak a végéhez értünk a Forespoken-nel, mely igazából egy perfekt játék, hisz vannak benne cicák. Aki viszont inkább kutyás, annak hamar feltűnt, hogy itt bizony voltak hiányosságok, melyeket az elmúlt tíz hónapban remélhetőleg javítottak, ugyanis az alapok a helyükön voltak. Bár kétlem, hogy a zavaros történettel bármit is kezdtek volna a készítők, de már az félsiker, ha a technikai hibák azóta javításra kerültek, és nem kell atomerőmű ahhoz, hogy legalább a minimum grafikai beállításokon elfusson a játék akadás nélkül. Meg mondjuk az árát is kicsit lejjebb nyomhatnák... hisz karácsony van, nem?



Teszt: Forspoken teszt

Minden a játékról: Forspoken adatlap


7: NBA 2K24 - 60%

Úgy érzem teljesen felesleges meglepődni azon, hogy a minden évben újra és újra kiadott sportjátékok nagyon minimális változásokon esnek át, hisz egy év alatt nem lehet monumentális innovációt beletuszkolni egy működő gépezetbe. Jogos, hisz, ha így is megveszik a játékosok, akkor minek? Az EA Sports FC 24 még relatíve jól csinálta, ugyanis nem vett ki játékmódokat és lehetőségeket a PC-s verzióból, ráadásul nincs hatszáz különféle Deluxe verzió (van egy Ultimate Edition, oszt jónapot). Ezzel szemben az NBA 2K24 botrányosra sikeredett, pont ezen dolgok miatt: a hiányos PC-s verzióért teljes árat kérnek el, és rákényszerítenek, hogy még többet költsünk, ha sikert akarunk elérni. Hála a szerencsének, hogy a játékmenet továbbra is magával ragadó és a Mamba Moments visszarepít minket Kobey Briant legendás pillanataihoz.



Teszt: NBA 2K24 teszt

Minden a játékról: NBA 2K24 adatlap


6: Firewall Ultra - 50%

A VR néhány évente mindig megpróbál betörni a játékos világba, de eddig sosem sikerült tartósan jelen maradnia, hiába a rengeteg sztrímer, akik sok esetben túljátszva a szerepeiket úgy visongtak a sok VR horrortól, mintha az életük múlt volna rajta. A baj azzal van, hogy a VR játékok nagyrésze nagyon rövid játékidővel és gyenge tartalommal rendelkezik (tisztelet a kivételnek, mint pl. a Resident Evil 7-nek, vagy a Horizon FW: Burning Shores-nak). Sajnos a Firewall Ultra pont egy ilyen cím: gyönyörűen fest, viszont minden más aspektusa a játéknak annyira elkeserítette iPet kollégát, hogy inkább visszament a CoD-hoz (látni fogjuk, meggondolatlan húzás volt tőle).



Teszt: Firewall Ultra teszt

Minden a játékról: Firewall Ultra adatlap


5: Risen (2023) - 50%

Vannak olyan játékok, melyek a fejlesztők szenvedélyéből születnek, és minden részletükön érződik a belefektetett energia, az izzadság és a vér. Aztán vannak azok, melyek azért lettek kiadva, hogy kevés munkával némi pénzt csikarjon ki a kiadó a megvénhedt, nosztalgiaszemű rajongókból. A Risen (2023) egy ilyen alkotás, mely megjelenése óta (2009) lappangó gyöngyszemnek számított, és ebből kifolyólag az évek során egy méretes rajongótáborra tett szert. A játék kiadója, a THQ, valamiért úgy gondolta, a játék követői megérdemlik, hogy kedvenc alkotásukat immáron konzolon és bármilyen hardverű PC-n is élvezhessék. Frissíteni a grafikát, az irányítást és a tartalmat viszont nem akarták. Minden maradjon a klasszikus formában, igen? Nos, mint kiderült, ami 2009-ben jó volt, az most már annyira nem, viszont pénzlehúzásnak nagyszerűen működik. Éljen a THQ.



Teszt: Risen (2023) teszt

Minden a játékról: Risen (2023) adatlap


4. Wanted: Dead - 50%

Aztán ott vannak a "Guilty Pleasure" címek, melyekről tudjuk, hogy borzalmasak, de mégis vissza-visszahúz hozzájuk az elvágyódás. Ilyen a Wanted: Dead is, melytől iPet-et elkapta a filozófiai szellem, és ahelyett, hogy dolgozott volna, állandóan olyan kérdésekkel szekált minket, mint például "Megéri-e a Chokito, ha irgalmatlan ocsmány, de az ízlelőbimbóim táncolnak tőle?". És a filozófiája nem helytelen: eme játék tényleg olyan, mint a Chokito: ronda, de finom. Mondjuk emellett frusztrálóan nehéz és az irányítás is hagy maga után kívánnivalót, mégsem tudtuk utálni eme alkotást, mert ugyan a teszt során két TV is elhalálozott, de legalább a PS5 túlélte. Ez a legfontosabb.



Teszt: Wanted: Dead teszt

Minden a játékról: Wanted: Dead adatlap


3. Call of Duty: Modern Warfare 3 (2023) - 45%

Ajjaj; kellett iPet-nek a Firewall Ultra után ide rohannia. Annyira botrányosra sikeredett az idei CoD, hogy két szerkesztőt is magával ragadott (Márkó is kénytelen volt feláldozni magát). Az eredetileg DLC-ból lett teljes játék már a bejelentés napján kiverte a biztosítékot a rajongóknál, aztán mikor megérkezett a "teljes játék", akkor volt aztán nagy zenebona. Az öt órás kampányhossz, újdonságokkal együtt, már rosszul indult, de aztán ott voltak a röhejes technikai hibák, melyek miatt gyakorta a multi játszhatatlan volt. A tartalomról pedig jobb, ha nem is esik szó. Köszönjük Activision, így szeretünk téged, még akkor is, ha nem lennél egyébként a leggusztustalanabb vállaltok listájának élmezőnyében.



Teszt: Call of Duty: Modern Warfare 3 (2023) teszt

Minden a játékról: Call of Duty: Modern Warfare 3 (2023) adatlap


2. Stray Souls - 40%

Amikor egy horrorjáték közben nem a félelem és reszketés fog minket a markába, hanem a röhögés és a frusztráció, akkor állíthatjuk, hogy a szóban forgó játék nem sikerült túl jóra. És akkor finoman fejeztem ki magam. A Stray Souls nagyszerű alapot lopott be (Silent Hill), és ez még megbocsájtható lenne, ha a végeredmény több lenne a mosléknál. De nem az. Az ellenfelek sajnos nem rémisztően, hanem nevetségesen groteszkek, fejtörők vannak, de igazából nincsenek (a megoldás mindig odaát van... vagyis a szomszéd szobában), a főellenségek reakciói a sérülésre egy csigáéval vetekszenek, ráadásul nagyon hamar véget ér a kaland, és a prezentáció is a Chokito-nak a rosszabbik oldalát kapta meg: a rondát. Magas volt az a negativitási léc, amit a Silent Hill filmek feladtak a hasonló témájú produktumoknak, de a Stray Souls-nak sikerült ezt megugrania.



Teszt: Stray Souls teszt

Minden a játékról: Stray Souls adatlap


1. Romancing SaGa -Minstrel Song- Remastered - 40%

Blegh... úgy néztem erre a játékra, mint szerepjátékos csapatom tette a legújabb kalandunkhoz készített félszerzet karakteremre, és ugyanaz a kérdés hagyta el mindenki száját: ez mi? A Romancing SaGa, mely egyébként egy hosszabb, The Final Fantasy Legend nyitócímmel rendelkező sorozat része, 1992-ben jelent meg eredetileg, és ennek a frissebb, jobb, újabb kiadását kaptuk meg ezzel a remaster-rel. Nem kellett volna. Amikor egy játék majdnem minden aspektusa lelombozza az ember kedvét, akkor tényleg eljutottunk arra a mélypontra, hogy inkább előveszünk egy könyvet és olvasunk. Nekem mondjuk csak egy képeskönyv jutott, de az pont tökéletes az olvasási képességeimet elnézve.



Teszt: Romancing SaGa -Minstrel Song- Remastered teszt

Minden a játékról: Romancing SaGa -Minstrel Song- Remastered adatlap

Karácsony második napja van. Köszönt és minden jót kíván: két szerencsétlen gerle, akik fellélegezhetnek, hogy idén több megkérdőjelezhető minőségű játékkal nem kell játszaniuk, és egy csíz, aki eltakarította a szerkesztőség teljes bejglikészletét. Sebaj, annál több időm lesz megírni nektek az év csalódásairól szóló listát is, miközben próbálok nem arra diós bejglire gondolni, amire nagyon fájt a fogam. Sebaj most a főnök urunk foga fáj a partizán módjára benne kuksoló dióhéjak miatt. Boldog ez a karácsony, valóban.
9 hozzászólás

marco

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

drift3r91 írta:
Sehol egy Gollum? Érdekes így a lista. +1 nek a Day Before is beférhett volna.
Activision-nek amúgy gratulálok, hogy még ilyen kiadott játékkal is profitot termel és fog is ahogy a közönsége a franchisehoz áll. Hiába a negatív hullám ők a pénzüknél vannak. Vegyétek, játszatok vele sokat mosolygó smiley

Gollum 6.8 pontos lett, lecsúszott, a The Day before-t nem teszteltük ugyebár (és a cikk elején ki van emelve: "a lista a Game Channel szerkesztősége által tesztelt és értékelt játékokat rendezi sorba"), annak másik listán a helye, ami éppen ma érkezik egyébként - és ennek szintén része a Gollum is amúgy.

válasz erre

drift3r91

4 hónapja,

Sehol egy Gollum? Érdekes így a lista. +1 nek a Day Before is beférhett volna.
Activision-nek amúgy gratulálok, hogy még ilyen kiadott játékkal is profitot termel és fog is ahogy a közönsége a franchisehoz áll. Hiába a negatív hullám ők a pénzüknél vannak. Vegyétek, játszatok vele sokat mosolygó smiley

válasz erre

fighterlaci

4 hónapja,

Abszolút egyetértek minden versenyzővel.

válasz erre

Patrik94

4 hónapja,

Hát ezek után kíváncsi leszek, mi fér még bele a csalódásokba! röhögő smiley

válasz erre

zender

4 hónapja, 1 napja

Legnagyobb csalódás nekem a Call of Duty és a Forspoken volt. Risenen már látszott hogy katasztrofálisan **** lesz.

válasz erre

petrovicsz

4 hónapja, 1 napja

Abszolút reális lista. Sajnos.

válasz erre

Mordorer

4 hónapja, 1 napja

Szerencsére a nagy részéhez nem volt szerencsém, mert rászoktam, hogy vásárlás előtt mindenképpen teszteket olvasgatok. mosolygó smiley Meg hsz-eket. röhögő smiley

válasz erre

VaPe

4 hónapja, 2 napja

Masszív csalódás lista basszus. Azért egy Fort Solis pl rohadt ígéretes volt.

válasz erre

Tommy

4 hónapja, 2 napja

Fort Solis és Risen iszonyat nagy csalódás nekem. szomorú smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja