Advertisement

Romancing SaGa -Minstrel Song- Remastered teszt

2023. január 11.
101.8051
iPet profilja, adatai
iPet
A SaGa sorozat meglehetősen fura pozíciót foglal el a Square JRPG palettáján. Egyik része sem volt mainstream alkotás (és akkor finoman fogalmaztam), szóval abszolút a kísérletezős vonalat képviseli. Igazából nincs gond ezzel, mert a Final Fantasy-k, a Manák meg egy kazalnyi más cím kellő mennyiségű bevételt biztosított a cégnek ahhoz, hogy kedvük szerint kísérletezzenek valami szokatlannal. Ezzel együtt korrekt rajongótábort gründolt össze a turmix, főleg Japánban, akiket nem feltétlenül érdekelt hogy az ítészek minimum vegyes értékeléssel fogadták az epizódokat.
 


Pár éve már teszteltünk egy "felújított" SaGa cuccot itt, de most legnagyobb örömünkre(?) befutott egy másik is - a végeredményt látva őszintén nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Az természetesen mindenképp örvendetes hogy a Square-Enix nem hagy fel a korábbi, Európát elkerülő portékák felfrissítésével. A gond igazából a minőséggel van: belegondolni sem merek, hogyha úgy istenigazából nekiültek volna és teszem azt, jelen tesztünk alanya megkapja az FF7 Remaster motorját, mi lett volna a végeredmény.

Így meg maximum a kesergés marad. Amúgy egy meglehetősen érdekes példánnyal állunk szemben. Ez volt ugyanis az első Romancing SaGa játék, ami 2005-ben kapott egy PS2 portot Minstrel Song alcímmel, most meg ugye megérkezett egy modern konzolokra. Szóval egy őskövület remake-nek az újrázása, ami közepesen jelent jót.

Így néz ki egy igazi hős! Bocs, nem ide

Így néz ki egy igazi hős! Bocs, nem ide


Nem is feltétlenül az idejétmúlt mechnikákkal van a gond - a Minstrel Song nagyon sok olyan eszközzel rendelkezett már 92'-ben, amik mostanában abszolút divatosak. A probléma sokkal inkább az, hogy a kiadó még csak meg sem próbált ezen csiszolni és természetesen ami akkor újszerű volt, az most, főleg ezzel a technikai háttérrel és egyedi megközelítéssel, inkább kínszenvedés, de ezt az értékelőben már gondolom láttátok.

A történet az első ilyen gyenge pont. Noha a felütés izgalmasnak mondható, sajnos a prológus végeztével rettentően elengedi a kezünket a stuff és szinte mindenre nekünk kell rájönni, ráadásul az elbeszélés abszolút klasszikus panelekből építkezik. Ez úgy néz ki hogy új játék indításakor a nyolc elérhető hős közül kell egyet választani. Mindannyian teljesen eltérő hátteret kapnak, eltérő intróval természetesen. Sajnos ez sem egységes. Hawke, a kalóz például nagyon mozgalmas és kifejezetten izgalmas kezdést kapott: egy egyész zászlóajnyi birodalmi hajó támadását kell visszavernie hogy csak egy példát említsek tőle.

Sif ezzel szemben ki kell hogy pucoljon három barlangot a világtérkép egy teljesen más pontján, majd kicsit később pontosan ugyanezt meg kell csinálnia mégegyszer. Pár óra után persze alapvetően mindegy, kivel vagyunk, mert az események meghatározott mederben zajlanak. Némi közjáték után eljutunk egy krimóba, ahol egy bárd dalol valami ősi gonoszról, régi háborúról meg holmi Fatestones-ról, de nyilván oda se bagózunk.

Na, Fifike, gyere csak közelebb

Na, Fifike, gyere csak közelebb


Aztán pár órányi kószálás után kiderül, hogy amúgy ez lesz a központi szál, csak annyira lazán kötődünk hozzá, hogy ember legyen a talpán aki erre először rájön. Hiába beszélünk temérdek NPC-vel, annyira általános dolgokat mondanak, amik egyáltalán nem segítenek abban hogy úgy érezzük, aktív részesei vagyunk a cselekménynek. Ehhez a negatívumhoz szorosan kapcsolódik a következő, ami pedig maga a játékmenet.

Mivel gyakorlatilag zéró segítséget kapunk a rendszertől a történet felgöngyölítéséhez ezért marad a klasszikus felfedezés - a gond azzal van, hogy a világ egészen elképesztően üres és unalmas, így meg brutálisan hamar elveszítjük motivációnkat, ami egy JRPG esetében, ahol az elbeszélés az egyik fő pilon, külön necces. A fejlesztők igyekeztek legalább a harcrendszert érdekessé tenni. Összesen öt szereplő lehet a partiban - bérelhetünk egyszerű zsoldosokat, de találkozhatunk azért jobban kidolgozott arcokkal is, sőt, a játék indításánál látott szereplők úgyszintén csapatunk tagjai lehetnek.

A csavar, hogy minden harc után automatikusan visszatöltődik az életerőnk, de minden karakter rendelkezik úgynevezett life pointtal. Ha valakit lecsapnak bunyó közben, annak végeztével feltámad ugyan, de az lp csöken. Amint ez eléri a nullát, véglegesen elhullik és nem lehet visszahozni a kalandba. Persze ezt az értéket szintén vissza lehet tölteni, de csak és kizárólag a városokban, szóval nagyon megfontoltan kell haladni. Pontosan ezek miatt nem lesz olyan, hogy könnyű csata, szóval az esetek nagyobbik felében vért fogunk izzadni.

Hogy érted azt hogy újságot találtál az ágyam alatt?

Hogy érted azt hogy újságot találtál az ágyam alatt?


A fejlődési rendszer is meglehetősen egyedi, bár nem ismeretlen. Klasszikus szintlépés nincs például, helyette random fognak növekedni az értékeink az összecsapások után. Több fegyverrel is fel tudunk szerelni embereket és egy idő után, ha sokat használjuk az adott eszközt, egyszercsak elsüt valami brutál dolgot. Na, innentől ezt bármikor használhatjuk, megtanuljuk, persze nem végtelen mennyiségben, hanem egészen addig amíg a durability pontjaink kitartanak.

Apró csavar hogy ezek nem töltődnek vissza, kizárólag a kovácsnál van erre lehetőség, szóval be kell osztani őket. Ezen kívül eltérő kasztokba tartozik mindenki, természetesen más és más képességekkel. Ahogy haladunk előre, eldönthetjük hogy az adott besorolásban szeretnénk fejlődni vagy esetleg valami újat tanulnánk. A végére hagytam a külcsínt ami minden bizonnyal a legmegosztóbb lesz.

Szóval ez már nem egy 8 bites gyöngyszem, hanem egy átdizájnolt PS2-es stuff remake-je. Ez azt jelenti hogy az eredeti alkotást 2005-ben "hádésítették", teljesen friss stílust kapott, nekünk meg ezt kell bámulni. Nem fogok hazudni, szerintem rettenetesen néz ki minden szempontból és ezen nem segít a nagyobb felbontás sem. Egy-két szörny még okés, de amúgy nem igazán üti meg még az elégséges szintet sem.

Gyerünk fiúk, előre!

Gyerünk fiúk, előre!


Több karaktert felesleges is pazarolni a Romancing SaGa -Minstrel Song- Remasterre. Egy nagyon klasszikus éra egy elfeledett alkotása, ami a kísérletezést helyezte előtérbe úgy, hogy a konvencionális dolgokat feláldozta cserébe. Ami tehát 1992-ben abszolút újszerű volt (nyitott világ), az most igazából a minimum. A történet sajnos nem jó, a harc kínkeserves, a fejlődés rapszódikus. Vannak persze jó elemei, mint a nyolc választható főszereplő vagy a nem lineáris útvonal, de ez igazából nagyon kevés. Cserébe még jó drága is. Kár érte, mert lehetett volna sokkal jobb is.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Romancing SaGa -Minstrel Song- Remastered / Tesztplatform: PlayStation 5

csak ha nincs más
  • Stílus: JRPG
  • Megjelenés: 2022. december 01.
  • Ár: 10.000 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Nyolc választható szereplő
  • Néhány szörny tényleg jól néz ki
  • Sablonos történet
  • Megosztó külcsín
  • Túl sok melót nem raktak ebbe a remake-be
  • Hang
    5
  • Grafika
    3
  • Játszhatóság
    4
  • Hangulat
    4
4
5 hozzászólás

muki

3 hete és 2 napja

Nem értem minek erőltetni ezt még 2023-ban is. Vagy felújítok valamit becsülettel és akkor az remastered, vagy nem csinálok vele semmit, csak futtathatóvá teszem a mostani hardvereken, akkor az egy patch. Azt pedig illik ingyen, vagy jelképes összegért adni.

válasz erre

Patrik94

3 hete és 2 napja

Ezeket a játékokat egész egyszerűen nem szabadna remasternek nevezni, be kéne vallani hogy egy sima újrakiadás, és mehetne három ezer forintért max négyezer az áruházakba. Sokkal jobb kritikákat kapna és mindenki sokkal jobban töltené. Összességében a haszon is sokkal több lenne a cégnek és nem lenne lehúzás szagú sem.

válasz erre

Hentes

3 hete és 2 napja

Kár érte, sokkal több lehetett volna benne. Mondjuk legalább nem drága.

válasz erre

VaPe

3 hete és 3 napja

Nem sikerült valami túl jól..

válasz erre

Ronalddo

3 hete és 3 napja

Az kemény. Jól aláássák vele a szériát.

válasz erre
Romancing SaGa -Minstrel Song- Remastered
10.000 Ft-tól
kövesd a játékot!

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Mikee profilja