Firewall Ultra teszt

A technológia készen állt már arra, hogy immerzív, igazi tripla A kategóriájú címek lepjék el a platformot, kicsit megmentve a Sony virtuális valóság divízióját, akik valahogy meggyőzték a nagyfőnököt, hogy az előd ordenáré bukása ellenére is bele kéne még tolni dollármilliókat/milliárdokat egy következő etapra. Szóval a potenciál adott, de egyelőre nagyon úgy fest, hogy csak a Horizon alkotói tudták komolyan venni a kérést, miszerint lécci-lécci csináljatok már jobb izéket, mint pár éve.

Mondom ezt úgy, hogy jelen tesztalanyunk, a Firewall Ultra nem a sitt kategória, de joggal merülhet fel a kérdés a pontszámot látva, hogy ezt minek kellett így tető alá hozni? Nyilvánvalóan nem ez a cucc fogja öregbíteni a VR 2 hírnevét, de lássuk inkább a részeletek, mert van benne egy-két olyan pont, amit több fejlesztőnek is meg kellene szívlelnie, hogyan kerüljék el a csúfos bukást.

Oks, akkor oda teszem a bombát

Mondom ezt úgy, hogy az Ultra kvázi elődje, a Firewall Zero Hour egy remekül összerakott lövölde volt. Azért kvázi, mert jelen alanyunkról nem nagyon lehet eldönteni, hogy egy remaster, reboot vagy egyenesági folytatása a Zero Hour-nak. Ha nem hallottál volna még róla: ez bizony egy online játszható taktikai shooter, ahol két darab, négy főből álló csapat esik egymás torkának (vagy négyen mennek neki a botoknak PvE-ben).

Nincs benne semmilyen offline vagy szingli mód (a gyakorlást leszámítva), szóval stabil internet és PS+ tagság szükségeltetik hozzá. Az első, ami rögtön feltűnhet, hogy milyen pompázatosan fest a játék. Ahogy végig nézünk magunkon tényleg a választott operátor bőrében érezzük magunkat, mert a csizmánk utolsó kevlár bevonatáig, minden teljesen a helyén lesz. Pont ott fityegnek a különféle fityegők, ahol kell, mellény, tárak, szóval ez tényleg impozáns.

A fegyvereink hasonlóan jól néznek ki: oldalra forgatva minden is látszik rajta - használat után még a füstpamacsokat is látjuk. Ami szintén pompázatos, az az egyes pályák bevilágítása. Kezdéskor összesen nyolc darab terület érhető el, mindenféle méretben. Ez nem tűnik soknak, úgy meg pláne, hogy ezek már a Zero Hour-ban is benne voltak, csak itt egy picit átdolgozták őket. Viszont ahogy a fényekkel játszanak bennük az roppant hangulatos: lesz olyan szakasz, ahol csak a pisztolyunk led fényei az egyetlen fényforrásunk, majd aztán tisztességgel megvakulunk ahogy kiérünk valami nagyobb, nyílt területre.

Hiába lősz rám, az én flintám sokkal szebb!

Ráadásul nagyon szép, stabilan fut a játék, szóval a grafikusok abszolút kitettek magukért. A gond ellenben az, hogy nagyjából ez volt az összes pozitívum, amit fel tudtam sorolni. Kezdjük a tartalommal: a pályák karcsú számát már említettem, de játékmódból sem vagyunk bő lére eresztve, sőt, az elérhető operátorok száma is elkeserítő.

Persze, értem én, hogy a fejlesztők már be is jelentették az első szezont, de én most szeretnék a lehetőségek között búvárkodni, nem másfél év múlva. A másik, ami nagyon felbosszantott, az az irányítás. Adott egy technológiailag elképesztően fejlett cucc, ami a szemkövetéstől kezdve minden nyavaját kínál, így egy shooter esetében a mozdulatoknak maguktól kéne menniük.

Erre mit kapunk? Dedikált gombokat a tárazáshoz, futáshoz, guggoláshoz, célzáshoz, szóval mindenhez, mintha egy sima PS5-ös FPS-sel játszanánk. Ezt igazából nem értem, de szerintem maguk a tevezők sem, mert már be is ígértek egy javítás "Ultra Mode" néven, amiben legalább a tárazáshoz elég lesz valamilyen kézmozdulat. A gránáthajigálás az egyetlen, ahol kihasznál a rendszer valamit a sisak fejlett érzékelőiből: rá kell néznünk a területre, ahol robbanást szeretnénk látni, aztán a hozzárendelt gomb megnyomásával (sírok) már röppen is a szeretetcsomag.

Hát báttya, tegnap még együtt söröztünk, most meg lövöldözöl?

A fejlődési rendszer szintén egy rossz vicc. Ahogy lenni szokott, a különféle stukkerek, páncélok és kiegészítők egy bizonyos szint elérése után nyílnak meg, amit aztán a játékban szerzett kreditekért megvásárolhatunk. Sokat ekézzük a CoD-ot az elcseszett szisztémája miatt, de játszatok pár órát ezzel a cuccal és garantálom, hogy visszasírjátok az Activision üdvöskéjét.

Beleraktam nagyjából hat-hét órát a tesztbe, ami alatt összejött 4000 ilyen kredit, szintet pedig nem léptem. Egy átlagos, jó paraméterekkel rendelkező flintát 70-100 ezer pénzért vásárolhatunk meg, míg mondjuk egy alapnak mondható hangtompítót a pisztolyunkra a 39. szinttől tudunk megnyitni. Ebből ki lehet számolni, hogy mennyi idő kellene, amit köszi, de inkább valahol máshol töltök el. Mondjuk a budin ülve.

De van tovább is: a mesterséges intelligencia sík hülye, így a PvE felállás zéró izgalmat hoz magával, így a netes meccsekre kell ráállni. Már eleve a matchmaking borzalmasan lassú és körülményes, de tegyük fel, sikerül nagy nehezen összehozni nyolc embert. Egy menet nem tart tovább három, maximum négy percnél és ahogy ilyenkor lenni szokott, szavazatokkal lehet eldönteni a következő szintet. A gond az, hogy a játék minden esetben két percről számol vissza és ezen nem is változtat. Szóval hiába vagytok meg másodpercek alatt a dologgal, akkor is marad az időzítő.

Bumm, headshot! Ja bocs, nem ide

Oké, nem bántom tovább szerencsétlen játékot (pedig tudnám, például a lövöldözés rettenetes dinamikájával), ennyi elég is belőle. Azért vagyok egy kicsit szomorú a Firewall Ultra miatt, mert az előd ismeretében kifejezetten vártam - az a PSVR 1 talán legjobb akció dolga lett és reménykedtem benne, hogy a fejlett hardver miatt, meg a tapasztalat birtokában, valami új etalon születik.

Ezzel szemben, ahogy látjátok, az öt pontot is éppen, hogy eléri. A külcsín remek, bár kénytelen voltam hivatalos artworköt használni, mert lehetetlenség VR játékról használható screenshotot készíteni. De sajnos ennél jóval több kellene ahhoz, hogy visszatérjek a csatatérre, mert így em szép, de teljesen elfuserált game lett belőle. Haverokkal azért nekiülhettek, de ne várjatok nagy csodát.