Ahogy megszokhattátok ismét szóba kerül a legtöbb platform és műfaj, valamint a legérdekesebb hardveres témákat is megemlítjük, az összefoglaló végéhez közeledve pedig bemutatjuk a legfrissebb hivatalos blogot, melyet valamely neves gyártó hozott el nektek, legvégül pedig a ti írásaitok közül szemezgetünk és kihirdetjük a hét blogja díj nyertesét.
Elkezdeni mindig nehéz egy ilyen összefoglalót, hiszen rengeteg érdekes, valamint fontos hír látott napvilágot az elmúlt hét napban is. Sokan szoktak a locsolkodásért tojás mellett egy kis zsebpénzt is kapni, így elsőként egy jó befektetési ajánlatra emlékeztetnénk titeket. Az Origin kínálatában ugyanis nagy leárazások várnak rátok. Szerencsére nem az alig fogyó, sokak számára ismeretlen nevekkel van tele a kedvezményes játékok sora, hanem olyan nagy címekkel, mint például a Battlefield 3 és 4, valamint a Fifa sorozat legújabb tagja. Egy játékot még muszáj megemlíteni, hogy még nagyobb kedvet kapjatok, így megjegyeznénk, hogy az általunk is tesztelt Titanfall is a listán van. A rivális Steam is érdekes információkkal szolgált a héten, mely szintén összefügg a játékeladásokkal. Egy nyilvános Steam profilokat megfigyelő felmérésből kiderült ugyanis, hogy a Steamen regisztrált videojátékok közel 37 százalékával nem játszanak az emberek. Persze ebben sok kisebb és ingyenes játék is benne van, valamint ezt az arányt növeli a sok akció is, amikor néha olyan játékokat is megveszünk, amit talán el sem indítunk majd.
A Sony Online Entertainment zombis MMO-ja, a H1Z1 bizonyára sokszor fogja még hallatni magát, hiszen nagyon érdekes projektről van szó. A zombi és az MMO stílus ötletes keveréknek tűnik. A legfrissebb információk a játék nagyon alapos vizsgálatok után állapítja majd meg, hogy életben tudunk e maradni, így a játékosoknak nagyon oda kell figyelni játék közben. Ez sokaknak nagyon jó hír, ám biztos lesznek olyanok, akik egy-egy halál miatt háborogni fognak majd. A Plants vs Zombies: Garden Warfare nem tartozik a túl komoly játékok közé, mégis nagyon népszerű. Az ingyenesen érkező Wild West in Zomboss Down kiegészítő tovább növelheti az alkotás népszerűségét, méghozzá a vadnyugati hangulat segítségével. A magyar vonatkozású The Incredible Adventures of Van Helsing II már előrendelhető a Steam rendszerén, ennek örömére pedig új trailert és néhány képet is kapunk. A magyar Neocore Games csapatára nagyon büszkék lehetünk, az alkotás pedig május 22-én érkezik meg.
A kecskeszimulátor igazán különleges játékmenetet hozott el a hétköznapi akciót és MMO-t már unó játékosoknak, ami igazán dicséretes a mai világban. Valami hasonlóval próbálkozik meg a Soda Drinker Pro, mely a Microsoft legújabb konzoljára, az Xbox One-ra érkezik. Feladatunk igen egyszerű lesz, az nyer, aki a megadott idő alatt a legtöbb szódát tudja meginni. Persze mindezt virtuálisan kell értelmezni, melyet az egyre nagyobb szerephez jutó Kinect biztosíthat. Valószínűleg nem lesz olyan sikeres az alkotás, mint az említett kecskés társa, melyért valószínűleg a játékmenet és az exkluzivitás lehet leginkább felelős. Mindenesetre egy házibuli keretein belül igazán különleges versenyeket lehet szervezni az alkotás segítségével. Az Xbox One kapcsán meg kell említeni a két rivális versengését, melyben egyelőre a Sony újdonsága áll jobban. Ezt tükrözi az is, hogy eddig ötmillió Xbox One került a boltokba, mely kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy van köztük olyan, ami még mindig a boltok polcain csücsül. A Sony másféle adatokat közölt, hiszen április 6-ig immáron 7 millió példány kelt el világszerte.
Végezetül pedig szemezgessünk kicsit a ti irományaitok közül, hiszen minden héten nagyon aktívan tárjátok világotok a többi Game Channel olvasó elé. Csirkee egy nagyon hangulatos játékot mutatott be nektek a Minion Rush személyében. A legjobb az egészben, hogy igen sok platformra érhető el az alkotás. A Dragon Ball kedvelői bizonyára emlékeznek a csillagharcosokra, zolika1994 sok műve közül a héten ezzel a témával kapcsolatos blogját emelnénk ki, hiszen nagyon népszerű sorozat a Dragon Ball. 5t3v3nk3 egy akciódús és egyben humorokkal tűzdelt történetet hozott el nektek a héten, mely a Alpha (The Yaws Squad) - kicsiny akciószösszenet nevet kapta.